ellenfél nélkül

2018.11.08. 15:00

Ceferin az UEFA elnöki, Csányi a FIFA alelnöki posztjáért indul

Ellenfél nélkül szállhat harcba a februári választáson az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezető posztjáért Aleksander Ceferin, a szervezet szlovén elnöke, valamint a nemzetközi szövetség (FIFA) alelnöki posztjáért Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke.

Az UEFA szerdán hozta nyilvánosságra, hogy senki más nem jelöltette magát az elnöki székért az 51 éves Ceferinnel szemben, akit 2016-ban választottak meg. A több mint két évvel ezelőtti választásra Athénban, az UEFA rendkívüli kongresszusán került sor, miután a nemzetközi szövetség (FIFA) etikai bizottsága decemberben Michel Platini FIFA-alelnököt, az UEFA akkori elnökét „összeférhetetlenség” és „hűtlen kezelés” miatt eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől.

Az UEFA kongresszusán döntenek majd arról is, hogy FIFA-alelnökként ki képviselje Európát a nemzetközi szövetségben, s az UEFA közlése szerint a posztot jelenleg is betöltő Csányi Sándort szintén egyedüli indulóként választhatják meg.

Az európai szövetség kongresszusát február 7-én rendezik Rómában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában