Sport

2017.06.12. 17:15

Csapatmunka a kerékpáros időfutamversenyen

Már harmadik alkalommal rendezte meg a Szombathelyi Egyetemi SE és az ELTE SEK Sporttudományi Intézet a szombathelyi kerékpáros csapat időfutamversenyt.

Tóth Gábor

A versenyközpont Zanatnál, a mezőgazdasági felüljárónál volt. Körülbelül 21,5 km volt a felnőttek, 10 km a gyerekek távja. Szeleste előtt volt a felnőtt, Nemesbődnél pedig a gyerek forduló. Kilenc felnőtt és két gyerek csapat vett részt a versenyen. Hárompercenként történt a rajt. Ez a versenyforma nagy összeszokottságot igényel, négy főből áll egy csapat, de elég, ha három ér célba. A célban a harmadikként áthaladó csapatag idejét mérik. A csapattagok erőtől függően, váltott vezetéssel haladnak egymás szélárnyékában. A legerősebb megy legtöbbször, leghosszabban elöl. A versenyre a helyi bringások mellett érkeztek résztvevők Sopronból, Keszthelyről, Zalaegerszegről és Bécsből is.

A legjobb szombathelyi alakulat, a Mindenki ráér. Balról Tomka János, Hattyár Dániel, Sándor Tamás
Fotó: Kívés István

A végül negyedik helyre befutó nemzetközi mezőnyt felvonultató bécsi együttesben Szekér Dávid képviselte a szombathelyi színeket. A legjobb vasi alakulat a negyedikként záró Mindenki ráért (Hattyár Dániel, Tomka János, Sándor Tamás) gárdája lett. A tavalyi bajnok SZoESE Rider or Die csapatának ezúttal be kellett érnie a hatodik hellyel. A két fiatal csapat (SZOESE-Herceg&Hercegnők Cycling Team, SZoESE Junior Boy s) között nem hirdettek sorrendet a szervezők, mindkét társaságot díjazták.

Végeredmény: 1. Soproni TT Team 29:21, 2. Mazsola KSE Keszthely 29:42, 3. Gears N Beers (Bécs) 30:27.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!