Sport

2013.10.24. 10:45

Koszár Zsoltot csak kenyai futók tudták megelőzni

Koszár Zsolt két csehországi versenyen is bizonyította, hogy nem véletlenül vezeti az országos utcai 10 km-es ranglistát, illetve második a félmaratoni rangsorban.

Horváth Erika

A Plzenben rendezett nemzetközi félmaratoni versenyen az 555 induló három körben teljesítette a 21,1 km-es távot. Az első kör végén már csak Koszár Zsolt, a Synergy Fitness Szentgotthárd SE futója tudta tartani a lépést a három kenyaival. A második kör eleji ritmusváltásnak áldozatául esett az egyik kenyai futó és Zsolt is, utóbbi azonban saját tempójában is magabiztosan őrizte meg a harmadik helyet idei legjobb eredményével,

Végeredmény: 1. Stanley Kipron (kenyai) 65:05, 2. Julius Lagat (kenyai) 65:15, 3. Koszár Zsolt (Synergy Fitness Szentgotthárd) 65:49.

A szintén csehországi Uherské Hradistében rendezett 10 km-es futóversenyt erős tempóban kezdte a kenyai Lagat és Koszár Zsolt vezette élboly. Egyre kevesebben tudták tartani a tempót, 5 km-nél már csak hárman voltak, aztán csak ketten maradtak. Lagat 8 km-nél váltott ismét ritmust, így a szentgotthárdi futó második lett 13 másodperccel lemaradva Lagattól. A 30:09 perces eredménye csak két másodperccel rosszabb, mint a szeptemberben, a Prága Bechovice versenyen elért országos ranglistavezetést jelentő teljesítménye (30:07).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!