Sport

2014.10.19. 20:45

Hét vasi érem az ügyességi csb-n

Budapest - Az atlétikai diákolimpia ügyességi és váltófutó csapatbajnokság V VI. korcsoportos országos döntőjéről a Vas megyei középiskolások két arany-, két ezüst- és három bronzérmet hoztak.

Horváth Erika

A középiskolások ügyességi csb-jének országos döntőjében 16 Vas megyei csapat szerepelt. A legfényesebb éremből kettőt is begyűjtött a Műszaki szakképző; súlylökésben és diszkoszvetésben is bajnok lett Szabó Gyula, Halász Bence, Szentivánszky Péter és Jurasits Márk, rajtuk kívül előbbi számban Varga Balázs, utóbbiban Mátyás Martin volt még a csapat tagja. Diszkosszal a 44 méteres átlag kiemelkedő eredmény – ez elsősorban a két Dobó SE-s „profi, az 1,75 kg-os diszkosszal 53,41 méterig jutó Szabó és az 52,18-ot elérő Halásznak köszönhető. A fiúk versenyében még a Bolyai iskola szerzett egy bronzot a Koch Domonkos, Melega Máté, Altay Levente, Petrovics Alex összetételű 4x1500 méteres váltóval. A 69 résztvevő iskola fiú pontversenyében a Műszaki (48 pont) a harmadik, a Bolyai a hetedik helyen zárt.

A lányoknál a Nagy Lajos Gimnázium távolugrócsapata – Varga Nikolett, Varga Eszter, Csóka Eszter, Kiricsi Berill, Csépke Dominika – a dobogó harmadik fokára állhatott fel, míg a Kereskedelmi súlylökői – Banga Beatrix, Doncsecz Dorina, Szecsődi Vivien, Bolfán Nikolett, Mórocz Alexandra – nyakába ezüstérem került. Diszkoszvetésben két vasi csapat is dobogón végzett: az NLG – Gyurátz Réka, Varga Barbara, Szabó Réka, Németh Kitti, Őri Zsófia – ezüstöt, a Kereskedelmi – Banga, Németh Eszter, Benedek Boglárka, Mórocz, Szecsődi – bronzot nyert. A lányok összesített pontversenyében (57 iskola) az NLG és a Kereskedelmi is az első tízben végzett, előbbi második, utóbbi hetedik lett.

A Bolyai bronzérmes 4x1500 méteres váltója az eredményhirdetésen. Balról: Melega Máté, Altay Levente, Koch Domonkos, Petrovics Alex. Fotó: Bolyai

Vasiak az első tízben. Fiúk. Súlylökés (6 kg): 1. Műszaki (Szabó Gyula, Halász Bence, Szentivánszky Péter, Jurasits Márk, Varga Balázs) 13,3226 m átlag, 8. NLG (Rába Dániel, Újvári Tamás, Érszegi András, Móricz Roland, Rózsa Olivér) 10,81. Diszkoszvetés (1,75kg): 1. Műszaki (Szabó Gyula, Halász Bence, Szentivánszky Péter, Jurasits Márk, Mátyás Martin) 44,3175, 4. NLG (Rába Dániel, Érszegi András, Móricz Roland, Újvári Tamás, Rózsa Olivér) 33,265. Svédváltó: 5. Bolyai (Kiss Mihály, Sipos Gergő, Jagodics Dennis, Boda Boldizsár) 2:02,39. 4x1500 m: 3. Bolyai (Koch Domonkos, Melega Máté, Altay Levente, Petrovics Alex) 17:51,90, 6. KDG (Puskás Márton, Németh Dániel, Joó Ádám, Kovács Attila) 18:06,35.

Lányok. Távolugrás: 3. NLG (Varga Nikolett, Varga Eszter, Csóka Eszter, Kiricsi Berill, Csépke Dominika) 4,9075. Súlylökés (4 kg): 2. Kereskedelmi (Banga Beatrix, Doncsecz Dorina, Szecsődi Vivien, Bolfán Nikolett, Mórocz Alexandra) 9,410, 10. NLG (Gyurátz Réka, Varga Barbara, Őri Zsófia, Szabó Réka, Németh Kitti) 8,045. Diszkoszvetés (1 kg): 2. NLG (Gyurátz Réka, Varga Barbara, Szabó Réka, Németh Kitti, Őri Zsófia) 29,425, 3. Kereskedelmi (Banga Beatrix, Németh Eszter, Benedek Boglárka, Mórocz Alexandra, Szecsődi Vivien) 28,130, 5. Műszaki (Sipőcz Melitta, Horváth Dóra, Klőer Melinda, Seregély Gyöngyi, Sümegi Nikolett) 27,0475. Svédváltó: 4. NLG (Tóth Boglárka, Varga Eszter, Varga Nikolett, Kiricsi Berill) 2:23,74. 4x800 m: 6. Bolyai (Kívés Blanka, Király Boróka, Goncsarenko Miléna, Borsfai Dzsenifer) 10:21,18.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!