Sport

2015.12.27. 16:08

Egy klasszissal kevesebb - Visszavonul a profi sporttól a kick-box legendája, Dancsó Zoltán

Szombathely - Egy parádés, több mint 30 éves pályafutás végére tett pontot Dancsó Zoltán.

Tóth Gábor

A kick-box - nemzetközi szinten is elismert - klasszisa úgy határozott, hogy elég a versenysportból - pedig még az idén is szállította a komoly eredményeket. Dancsó Zoltán hosszú, 1984-ben kezdődött pályafutása alatt tíz világbajnokságon vett részt - mindig dobogóra állhatott. Hat arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel tért haza (először 1997-ben, utoljára 2015-ben járt vb-n). Öt alkalommal nyert Európa-bajnokságot, egyszer a dobogó második, egyszer pedig a harmadik fokán zárta a kontinenstornát. Kilencszeres profi világbajnoknak vallhatja magát - 2000-ben szerezte meg a címet, utoljára 2010-ben védte meg. Harmincszoros (!) magyar bajnok. 2011-ben az „Év sportolójának" választották, idén pedig Vas megye Prima-díjasa lett. Elképesztő eredménysor.

Vajon a kezdeti lépések után milyen út vezetett a sikerek felé?

- A Zrínyibe jártam általános iskolába - elevenítette fel a múltat Dancsó „Kicsi" Zoltán.

- Eleven, mozgékony, vagy inkább mondjuk ki, nagyon rossz gyerek voltam. Ezért a szüleim a sporttagozatra írattak be. Ahol találkoztam Asbóth Péterrel, a kick-box sportág egyik magyarországi meghonosítójával. Ő nemcsak jó edző volt, hanem remek pedagógus is - egyből beleszerettem a kick-boxba. A Zrínyiben rengeteg sportággal megismertettek, és mivel a KISZ lakótelepen nőttem fel, természetesen részt vettem a nagy focicsatákban, a lábteniszderbiken is - de egyik sportág sem tudott eltéríteni kick-boxtól. Abban az időben még nem voltak olyan gyakoriak az utánpótlásversenyek, mint most, így viszonylag későn, csak kilenc év munka után jutottam túl az országhatáron: 1993-ban, Szlovéniában nyertem egy bronzérmet. Ez a siker meghozta az önbizalmamat, felnyitotta a szememet: rájöttem, elhittem, hogy lehet esélyem egy szép karrierre. 1994-től már folyamatosan a magyar válogatott tagja voltam - tulajdonképpen egészen a mai napig számításba vettek a nemzeti csapatnál. Sorra nyertem a korosztályos magyar bajnokságokat, Eb-ket, vb-ket. Szalay Csaba sokat segített ebben a rendkívül szép időszakban.

- Aztán lassan jöttek a felnőtt évek. Hogyan boldogult az iskolapadban, az életben a kick-box bajnoka?

- Mindig is céltudatos ember voltam. Már fiatalon is tudtam, hogy tanulnom kell, hiszen a mi sportágunk nem tartozik a legjobban fizetettek közé. Az Élelmiszeripari szakközépiskolában érettségiztem. Azért ezt a sulit választottam, mert mellette nyugodtan tudtam edzeni, versenyezni. Aztán találkoztam Koszogovits Mihállyal - aki nagy hatással volt rám, akinek sokat köszönhetek. Az edzőm és a barátom lett. Az ő javaslatára a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán folyattam a tanulmányaimat, testnevelés szakon. Misi irányításával ekkor már profi módon edzettem. Figyeltünk például a táplálkozásra, kirobbanó erőnlétet szedtem össze, technikailag pedig napról napra jobb lettem. A sportágspecifikus sérüléseimen kívül, mint például ujjtörés, orrtörés, soha nem volt semmilyen komolyabb sérülésem - ezt én például az aprólékosan megtervezett munkának tulajdonítom. De akkor is tudtam, hogy véges a sportolói karrierem, amikor sorra nyertem a világbajnokságokat, Európa-bajnokságokat. Éppen ezért különböző edzői képzéseket is elvégeztem - mert azt is tudtam, hogy a sportág mellett szeretnék maradni akkor is, ha kiöregszem. Így 2001-ben a klubomban, a Controll SE-ben elkezdtem edzőként dolgozni. Az elmúlt években a párom, Marton Klára és Koszogovits Mihály segítségével egy remekül működő egyesületet sikerült felépíteni. Ma már közel száz fiatal dolgozik nálunk, és jönnek a magyar bajnoki címek, a nemzetközi sikerek. A gyerekek eredményeire legalább olyan büszke vagyok, mint a magaméra.

- Mikor érezte azt először, hogy közel a vége?

- 2011-ben, 33 évesen, a hatodik világbajnoki aranyérmem után - nagyon nehezem nyertem azon a vb-n. És van még egy kellemetlen velejárója a mi sportágunknak: a fogyasztás. Aki nem csinálta, az nem tudja, hogy miről beszélek. 2010-ig 79 kilóban versenyeztem, 2011 és 2012-ben 84 kilóban, 2013 óta pedig 89 kilóban. Egyre nehezebben fogyasztottam. És persze egyre nehezebben regenerálódtam egy-egy mérkőzés után. De még voltak álmaim. A hat világbajnoki arany egy szabályrendszerben - light-contactban - rekord. De szerettem volna még egy rekordot megdönteni. A 79 és a 84-es súlycsoport után 89 kilóban is a dobogó legmagasabb fokára akartam állni. Sajnos ez már nem jött össze. Novemberben, Dublinban bronzéremmel zártam a vb-t. Remek formában voltam, kicsattantam az erőtől, technikailag pedig magasan a mezőny felett jártam. De az ellenfeleim mind fiatalabbak, robbanékonyabbak, gyorsabbak voltak. Amikor az érmet a nyakamba akasztották, már ott a dobogón tudtam, hogy vége. Sokaknak köszönetet mondhatnék az elmúlt évekért, de elsőként Balogh Tamás és dr. Kondor János neve jut az eszembe.

- Teljes a pályafutása, elégedetten vonul vissza?

- Maximálisan elégedett vagyok, kihoztam magamból, amit csak lehetett. Mindig kőkeményen dolgoztam - tudtam, hogy a tehetség önmagában nem elég az igazán nagy győzelmekhez. Bejártam a világot, éveken keresztül a sportág legjobbjai között tartottak számon - például még idén, 38 évesen is megnyertem a magyar bajnokságot és dobogóra állhattam három rangos világversenyen. Annak is örülök, hogy emelt fővel búcsúzhatok, magam döntöttem a visszavonulásról, nem pedig az ellenfelek vertek le a dobogóról. Azt már gyerekként is tudtam, hogy a mi sportágunk nem olimpiai sport, vagyis olyan elismerésre, mint az olimpikonok, nem számíthatok. Mégis kitartottam a kick-box mellett. Anyagilag sem függök a versenysporttól, vagyis nem kell azért még éveket a tatamin töltenem, hogy némi pénzhez jussak. Nagyon szép évek vannak mögöttem, nagy sikerek - de vége, nincs visszaút, az idő engem sem kímél. De nem tagadom, nehezen hoztam meg a döntést...

- Hogyan tovább?

- Edzőként a sportágnál maradok, és biztos, hogy veterán versenyeken is kipróbálom majd magam - bár most még a veterán szót is furcsa kimondani... A dublini vb óta nem edzettem, de már kacsingatok a futószerelésem felé, hívogat az edzőterem. Az biztos, hogy hamarosan ismét elkezdek edzeni, a tanítványaim elé jól karbantartott edzőként szeretnék kiállni. Civilként a kereskedelemben dolgozom. Azt az energiát, ami most felszabadul, beleforgatom a munkába. Az üzleti életben is úgy szeretnék dolgozni, ahogyan az elmúlt években az edzéseken, a versenyeken tettem. Reális célokat kitűző, optimista ember vagyok, aki a munkában hisz - tudom, hogy a szorítón kívül is megállom a helyem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!