Sport

2009.12.30. 03:29

Egyre több gyerek tanul vívni Szombathelyen

A Szolnokról érkezett szakembernek, Patócs Zsoltnak nagy érdemei vannak abban, hogy egyre bővül a vívást választók tábora.

Gergácz Zoltán

- A legjobb eredményem 1977-ben egy junior bajnoki bronz. A nyolcas döntő első asszóját 0:4-ről kezdtem, ugyanis sem a tőröm, sem a vezetékem nem működött. Sikítani tudtam volna. Végül kölcsönszerelésben vívtam, így jött össze a bronz. Egyébként válogatott kerettagságig vittem - idézte fel versenyzői múltját a Szolnokról érkezett 51 esztendős vívóedző, Patócs Zsolt. - A TF-en 1982-ben végeztem edzőként, majd levelezőn az általános iskolai testnevelői, majd a kiegészítő szakon is szereztem diplomát. Utána Debrecenben dolgoztam edzőként 18 évet, majd amikor a sportágban problémák léptek fel, Olaszországba mentem. Nyolc és fél év edzősködés után, 2005-ben jöttem haza. Egy év Pécs, majd egy év Szolnok következett, 2008 augusztusában kerültem Szombathelyre.

- Milyen célkitűzéssel kezdte itt a munkát?

- A sportág előrelépése érdekében új csoporto(ka)t kellett kialakítani. Toboroztunk az iskolákban; 35 fiatalt verbuváltunk. Egy három hónapos tanfolyam után 25-en maradtak, s szerelést is vásároltak. A Derkovits iskolában vagyok testnevelő; két alapítvány segítségével ott is beindult a vívás. Sikerült 1,2 millió forint értékű felszerelést is vásárolnunk, ezeket a diákok ingyen használhatják. Az 5-6. osztályosok közül hatan, az 1-2. osztályosok közül 17-en rendszeresen látogatják az edzéseket. A város és az iskola vezetésének egyaránt nagyban köszönhető, hogy ez beindult. Szóba ke-rült az egyetem is, de ez elsősorban anyagiak miatt meghiúsult.

- Vannak viszont helyettük ovisok.

- A Pipitér és a Hétszínvirág Óvodával működünk együtt. Ebben a korban elsősorban az ügyességfejlesztés a cél. Heti rendszerességgel az előbbiben 40, utóbbiban 20 aprósággal foglalkozunk.

- Csilloghat-e valaha régi fényében a vasi vívósport?

- Vannak tehetségek, akikkel mindenképpen számolni kell, de ahhoz, hogy az ob-n is eredményt tudjanak felmutatni, kitartó munkával egy-két évnek mindenképpen el kell telnie. A korosztályos versenyeken a haladók már hallatnak magukról. A szakmai stáb együtt dolgozik, nincs főnök. Naponta van tréning, én mindig vagyok. Gasztonyi János hétfőn és csütörtökön a kezdőkkel, jómagam az ovisokkal, valamint Fatalin Károllyal egyetemben kedden, szerdán és pénteken a haladókkal foglalkozunk.

Úgy tűnik, az alma nem esett messze a fájától. Patócs Zsoltnak md a négy gyermeke - Ákos, Orsolya, Eszter, Ágnes - vívott. Aztán az élet úgy hozta, hogy a lányok abbahagyták, Orsolya már két unokával is megajándékozta. A 30 éves Ákos viszont most is a vívással foglalkozik, Budapesten testnevelő és vívóedző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!