Sport

2013.01.29. 21:17

Együttműködési megállapodást kötöttek

Szombathely - A Szombathelyi Haladás és az Illés Akadémia kedd délután együttműködési megállapodást írt alá a labdarúgó NB III-ban szereplő Répcelaki SE-vel.

Pum András

A jövőben az eddiginél szorosabbra fűzi együttműködését a Szombathelyi Haladás és az Illés Béla Football Akadémia a Répcelaki SE-vel. Ez játékoscserékben és közös utánpótlástornákban is megnyilvánul.

Molnár Árpád (balról) a Répcelaki SE társadalmi elnöke és Illés Béla kézfogása a szerződés aláírását követően. Fotó: Benkő Sándor

- A megállapodás lényege, hogy a répcelakiak a legtehetségesebb fiatalokat az Illés Akadémiára irányítják, az ott dolgozó szakemberek pedig eldöntik, mi legyen a sorsuk - jelezte Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. - Mi pedig olyan labdarúgókkal segítjük a répcelakiakat, akikre a Haladás szakmai stábja nem igazán számít, de a répcelaki futball számára erősítést jelenthetnek. Emellett utánpótlástornákra is meghívjuk új partnerünket. A megállapodás első körben négy évre szól.

- Tíz-tizenöt évvel ezelőtt már létezett egy együttműködési megállapodás a Répcelak és a Haladás között. Tavaly ősszel a labdarúgó-szakosztálynál dolgozó Németh József fejéből pattant ki az ötlet, hogy jó lenne ismét valami hasonlót tető alá hozni - mondta Haraszti István, a Répcelaki SE ügyvezető igazgatója. - Mi is támogattuk az elképzelést, és mivel a Haladásnál és az Illés Akadémiánál is nyitottak voltak a gondolatra, hamar megszületett a megállapodás. Már most is futballozik néhány répcelaki fiatal az Illés Akadémián, hiszem, hogy a számuk a jövőben tovább növekszik. Ezzel pedig Vas megye futballja is jól jár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!