JEGYZET

2019.08.21. 06:30

Ékszermizéria

K. Mayer András

Emberhátrányban kezdte debreceni mérkőzését a ZTE a labdarúgó NB I 3. fordulójában, s mire a vendégek rendezték a sorokat, vagyis pályára küldték a tizenegyedik játékost, addigra már kaptak egy gólt. A szokatlan kezdés oka példátlan volt: a játékvezető, Kassai Viktor nem engedte pályára lépni a vendégek futballistáját, Barczi Dávidot, mert ugyan leragasztotta a fülét, de alatta ott volt egy beültetett fülbevaló.

Sokan természetesen azonnal Kassait vették elő. Elsősorban valószínűleg azért, mert Kassait divat „elővenni”: ergo akkor is pofont kap a drukkerektől, ha van rajta sapka, és akkor is, ha nincs. A többség azt kifogásolta, hogy ha le volt ragasztva a játékos füle, akkor miért nem engedte pályára lépni (egyébként helyesen járt el, mert a szabály szerint leragasztva sem lehet ékszert viselni – a kollégái hibáztak korábban, amikor szemet hunyta felette), mások amondóak voltak, hogy ha így is döntött, miért nem csúsztatta el egy picit a kezdést a fair play szellemében, megvárva, hogy a vendégek nagy hirtelenjében előkerítsenek egy tizenegyedik embert.

Én szívem szerint elsősorban Barczit venném elő. Mert profi, ebből él.

Mármint nem a fülbevaló-viselésből, ugyanis nem a szépségiparban utazik, hanem a futballból. Ráadásul nem is mai gyerek, ebből kiindulva tisztában kellene lennie azzal, hogy mit szabad és mit nem. Ha nem szabad ékszert viselnie egy sportolónak a pályán, akkor nem is kell beültetett fülbevalón gondolkodni – vagy ez, vagy az, dönteni kell. Kétségtelenül jól néz ki, hogy a meccs után meakulpázott, becsületére váljék, de még jobban értékelném, ha előbb gondolkodna, s utána cselekedne.

Persze a klubját sem igazán érti az ember. A ZTE-nél el kellene várni a futballistáktól, hogy egyrészt legyenek tisztában a szabályokkal, a követelményekkel, azzal, hogy mit lehet és mit nem egy profi futballistának, másrészt tartsák is be ezeket. És mindezt be is kellene tartatnia az egyesület illetékeseinek. Elvégre a klub fizeti a spílert, nem is kevés pénzzel, vagyis joggal várja el mindenki, hogy akár ilyen, akár olyan bakival ne hozza hátrányba csapatát.

Egyébiránt nagy kár, hogy Barczi és az ékszer ilyen kontextusban került elő. Sokkal jobb lenne, ha Zalaegerszegen arról beszélnének, hogy ez a srác egy igazi ékszer a klub számára, nagy öröm, hogy leigazolták. Ha a ZTE, többek között az ő jó játékának, góljainak is köszönhetően bent marad, biztosan nagyra fogják értékelni a 30 éves spílert – s talán senki sem fogja felemlegetni ezt az augusztusi kellemetlen intermezzót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!