Sport

2010.10.16. 08:40

ELŐZETES - Megyei III. osztály: szomszédvári derbi Nemesbődön, ikervári aranyrangadó

A megyei III. osztály Déli-csoportjában a második Rábatöttös a harmadik Zanatot fogadja, a Nyugatiban a harmadik Nemesbőd a második helyzett Váttal csap össze. A Sárvári-csoportban az éllovas Hosszúpereszteg a második Ikervár otthonába látogat, míg a Körmendi-régióban a harmadik Szalafő az éllovas Szakonyfaluval meccsel.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

MEGYEI III. OSZTÁLY, DÉLI-CSOPORT

RÁBATÖTTÖS-ZANAT (VASÁRNAP, 12.30)

- Természetesen győzni akarunk - mondta Dávid Szabolcs, a Rábatöttös szakosztályvezetője. - Fiatal, lendületes csapat a zanati, egyáltalán nem lebecsülendőek. Tavaly ősszel megszenvedtük náluk, tavasszal viszont mi győztünk. Most elég jó formában vannak a vendégek, ráadásul Balázs Dávid és a két kapusunk, Zséder Gábor és Bakucz Tibor is sérültek, mégis hazai győzelmet várok.

- Mindenképpen szeretnénk jó eredményt elérni - mondta Kulcsár Ferenc, a vendégek edzője. - Igazi riválisnak tekinthetjük Rábatöttöst, egy ponttal vannak előttünk. Ha az elmaradt meccs helyett győztünk volna, most vezetnénk is a tabellát. Sajnos Szalay Bence sérült, talán a meccsen már bevethető lesz. A szombati nap is vízválasztónak tekinthető, ki mikor megy haza este, a fiúk azért odafigyelnek, pláne mivel a taballa elején vagyunk. Szokás szerint hetente kétszer edzünk, jó a hangulat, most legalább 14-15-en itt vannak, élvezik. Vasárnap nyerni szeretnénk idegenben is, az eddigi hat mérkőzésünkből ötször sikerült. Bár masszív csapat a Rábatöttös, kevés gólt kaptak eddig, mi sohasem játszunk döntetlenre (amik amúgyis kerülnek bennünket), győzni megyünk.

A 10. forduló műsora, október 17., 12.30: Rábatöttös-Zanat, Gersekarát-Sorkifalud, Csempeszkopács-Rábahidvég. 15.00: Sorokpolány-Nárai, Telekes-Focisuli, Nemeskolta-Alsóújlak.

 

 

MEGYEI III. OSZTÁLY, NYUGATI-CSOPORT

NEMESBŐD-VÁT (VASÁRNAP, 12.30)

- Miután valamennyi meccsen nyerni akarunk, így nyilvánvaló, hogy ezúttal is a három pont a célunk - felelte érdeklődésünkre Gálos Dezső, a Nemesbőd edzője. - Hiába a két szomszédvár összecsapása, számunkra ez csak egy meccs lesz a sok közül, hiszen ne feledjük:  jónéhány találkozó hátravan még a bajnokságból. Amennyiben a Herény elleni meccsen látottakat megismételjük ,akkor remek esélyünk van a győzelemre, viszont ha a "vassurányi" formánkat nyújtjuk, bizony baj lehet. Úgy érzem csapatként egységesebbek vagyunk riválisunknál, viszont a vátiaknál van néhány olyan labdarúgó, akit megkülönböztetett figyelemmel kísérünk - ilyen például a gólvágójuk, Gáspár is.

- Hozzánk hasonlóan a nemesbődiek is jól szerepelnek a bajnokságban, így reményeim szerint élvezetes kilencven perc előtt állunk - jelezte Csizmazia Róbert, a váti együttes csapatkapitánya. - Remek a hangulat a csapaton belül és mivel a formánkkal sincs baj - az utóbbi meccseken még gólt sem kaptunk - győzni megyünk Nemesbődre. Ha lúd legyen, kövér: jó lenne minél több góllal nyerni. Az idén már láttuk játszani a nemesbődieket, így tudjuk mire számíthatunk tőlük. Molnár Zoltánra és Hegedűsre egyéb elfoglaltságaik miatt nem számíthatunk, míg Tóth Zoltán dolgozik a meccs időpontjában.

A 10. forduló műsora. Október 17., vasárnap, 12.30: Acsád-Vasasszonyfa,  Kőszeghegyalja-Vassurány, Csepreg-Arborétum, Nemesbőd-Vát. 15.00: Cák-Bozsok, Perenye-Vasszilvágy, Horvátzsidány-Bucsu.



MEGYEI III. OSZTÁLY, KÖRMENDI-CSOPORT

SZALAFŐ-SZAKONYFALU (SZOMBAT, 15.00)

- Hazai pályán remélem, meg tudjuk verni a Szalafőt - mondta Horváth Róbert, a hazaiak játékosa. - Ez a harmadik szezonunk, eddig 50%-os a mérlegünk velük szemben, egyszer ott győztünk 1:0-ra, egyszer ők nálunk, a többi pedig döntetlen lett. Felkészültünk ellenük, hazai győzelmet remélek. Jó formában vannak, eddig veretlenek, szeretnénk megállítani őket. Mindenképpen győzni szeretnénk itthon, a környéken nem lesz más mérkőzés, így valószínű, sok néző is jön majd ki, bízom a sikerünkben.

- Többen is hiányozni fognak a keretünkből - kezdte Németh Zsolt, a szakonyfaluiak edzője. - Hárman délutánosok lesznek, Vajda Ádám sérült, Stájer Dávid pedig eltiltása miatt kénytelen lesz kihagyni a hétvégi mérkőzést. Ettől függetlenül mindenképpen győzni megyünk, ez az elvárás. Szalafő ellen legutóbb is tartalékosan játszottunk, de mégis győztünk, szeretnénk folyatni a sorozatot.

A 10. forduló műsora, október 16., 15.00: Ivánc-Máriaújfalu, Szalafő-Szakonyfalu. Október 17., 12.45: Katafa-Kondorfa, Pankasz-Gasztony.15.00: Egyházashollós-Magyarlak, Szőce-Nagykölked.



MEGYEI III. OSZTÁLY, SÁRVÁRI-CSOPORT

IKERVÁR-HOSSZÚPERESZTEG (VASÁRNAP, 15.00)

- Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon meg kell szenvednünk a győzelemért, hiszen a a hosszúperesztegiek eddig pontot sem veszítettek a bajnokságban - jelezte Komáromi Szabolcs, az Ikervár trénere. - Gondot okoz, hogy már két hete nem játszottunk meccset, hiszen előbb elmaradt a bajnokink, legutóbb pedig a Szergény mondta le a mérkőzést. Kapusunk, Kaczor Gábor Ausztriába igazolt, nem tudom, hogy a hétvégén még számíthatok-e rá.

- Szó se róla, nagy lesz a tét az ikervári rangadón - mondta Németh Károly, a Hosszúpereszteg mestere. - Ennek megfelelően semmiképpen sem szabad kikapnunk, szeretnénk a maximumot kihozni a meccsből. Az ellenféltől három labdarúgóra hívom fel játékosaim figyelmét, Bejczi Antalt, Horváth Balázst és Tóth Gábort különösen fontos, hogy kikapcsoljuk a játékból. Sajnos nálunk Bódi már régóta maródi, az egyik edzésen pedig Molnár és Rajki is megsérült, nem tudom utóbbiak közül kire számíthatok. Ráadásul egyéb elfoglaltsága miatt Góczán sem lesz ott Ikerváron.

A 10. forduló műsora. Október 16. (szombat), 15.00: Boba-Mesteri. 17. (vasárnap), 13.00: Izsákfa-Nemeskocs. 15.00: Ikervár-Hosszúpereszteg. 16.00: Szergény-Egyházashetye.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!