JEGYZET

2019.03.23. 06:30

Eszetlen öröm

Takács Zoltán

Gyorsan feledésbe merült Cé Ronaldo mesterhármasa az Atletico ellen, az elmúlt napokban már sokkal több cikk született a lehetséges büntetésről, amit a győzelem fölötti öröme miatt érdemelt ki. Szemérmesebb olvasóink kedvéért azt itt most nem részletezném, hogy mit mutogatott a portugál, legyen elég annyi, hogy az Atlético edzőjének, a nem éppen hidegvérűségéről ismert Diego Simeonénak az első mérkőzésen bemutatott obszcén gesztusát utánozta. Az argentin 20 ezer eurós bírsággal megúszta, és Cristiano Ronaldo is ugyanennyit fizethet. Finoman fogalmazva sem volt túl okos a sztárcsatár, igen nagy szerencséje, hogy nem tiltották el.

Természetesen a hülyeségnek mindig akadnak lelkes követői,

például Tino Blaz Laus, a horvát Hajduk tehetséges fiatalja, aki a gólja után Simeone gólörömét másolta, a játékvezető pedig ezt három másodpercen belül egy piros lappal díjazta.

De még nála is ügyesebb volt egy bizonyos Odaj Zahran. A jordániai al-Fajszali labdarúgója a nagy rivális al-Vehdat elleni győzelmet letolt nadrággal, kutyapózban imitált mozdulatokkal ünnepelte az ellenfél szurkolótábora előtt. A 28 éves, 54-szeres válogatott jobbhátvédet akár hat évre is eltilthatják, azaz könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó gólöröme.

Ezek kiemelkedően buta alakítások, mindenesetre általános jelenség, hogy sok gólszerző veszíti el a fejét, amikor betalál. Nyilván erős boldogsághormon-cunamit okoz a hálóba találni. Mégis, vessenek a kubai röplabdás lányok közé, ha értem, hogy miért kell például eldobálni a mezt, amikor pontosan tudható, hogy automatikusan jár érte a sárga kártya. Utána elég egy rossz becsúszás vagy egy mezrántás és már indulhat is a zuhanyzóba az IQ-fighter góllövő.

Azt is szörnyülködve nézem, amikor valaki olyan sprintbe kezd, amit játék közben sem látni tőle, majd hasra esik, hogy a többiek ráugráljanak. Ilyenkor egy szurkoló már csak annak drukkol, hogy bele ne sérüljön senki a gólörömbe, mert rögtön lehet is cserét kérni. Arról nem is beszélek, amikor a reklámtáblán ugrálnak át egy sárgáért cserébe az adrenalin hajtotta gólvadászok, ráadásként nem egy esetben az előre nem sejtett árokban landolva.

Oké, kissé ciki, amikor zseléhuszárok szívecskéket dobálnak szerelmüknek egy-egy gól után, de ezerszer inkább ez legyen, mint egy sárga vagy piros lap, esetleg egy a csapatot és a szurkolókat büntető eltiltás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!