Női labdarúgás

2019.01.13. 20:49

Ezüstérmes a Viktória – Simon Attila csapata remekül szerepelt a teremtornán

Második helyen végzett a Haladás-Viktória FC az NB I-es női labdarúgócsapatok számára kiírt kétnapos teremtornán.

Pum András

Az ezüstérmes Haladás-Viktória FC együttese

Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Pesti Tamás

A szombathelyi csapatból Fábián combsérülése, Harsányi korábbi térdműtétje miatt hiányzott, és óvatosságból Manhart sem játszott. Rácz családi okok miatt nem szerepelt.

A Haladás-Viktória FC kerete: Bíró Barbara, Dömsödi Petra, Balogh Henrietta, Siklér Kinga, Tóth Alexandra, Szakonyi Emese, Kiss Zsófia, Tálosi Szabina, Fördős Beatrix, Öreg Cintia, Horti Boglárka, Rácz Zsófia, Kopcsándi Vivienn, Sitku Boglárka.

A két napon át tartó székesfehérvári viadalon a két csoportban nyolc együttes szerepelt, valamennyi gárda kétszer játszott ellenfével. A szombat délutáni és a vasárnap délelőtti csoportmeccsek után az első két-két helyezett az elődöntőbe jutott, a harmadikok és negyedikek az 5–8. helyért mérkőztek. Egy csapatból négy plusz egy fő lehetett a parketten, a csoportmeccsek 12, a harmadik és az első helyért vívott találkozók 20 percesek voltak.

SZOMBAT

Haladás-Viktória FC–Szent Mihály 1-0.

Végig a szombathelyiek domináltak, csak a gólkülönbség volt kérdéses. A vasiak akár jóval nagyobb arányban is nyerhettek volna. Gólszerző: Öreg.

Magyar Labdarúgó Egylet–Haladás-Viktória 1-2.

A szombathelyiek irányították a játékot. Siklér Kinga duplájával már 2-0-ra vezettek, amikor a pécsiek szépítettek. Ám a vasiak győzelme nem forgott veszélyben. Gólszerző: Siklér 2.

MTK-Haladás–Viktória 1-0.

Szoros, kiegyenlített találkozót vívott a két együttes. A fővárosiak egy labdaszerzés utáni kontrából szerezték meg a győztes találatot.

Haladás-Viktória–Szent Mihály 5-0.

Kijött a két együttes közötti tudásbeli különbség. Gólszerzők: Tálosi 2, Siklér, Sitku, Szakonyi.

VASÁRNAP

Haladás-Viktória–MTK 3-0.

A remekül játszó szombathelyiek minden tekintetben ellenfelük fölé nőttek – megérdemelten nyertek. Gólszerzők: Tálosi 2, Tóth A.

Haladás-Viktória–Magyar Labdarúgó Egylet 3-0.

A zöld-fehérek simán nyertek. Gólszerzők: Siklér, Tálosi, Fördős.

A vasiak 15 ponttal a csoport első helyén végeztek az MTK előtt. Az elődöntőben a másik csoport másodikjával, az FTC-vel csaptak össze.

Elődöntő: Haladás-Viktória–FTC 1-0.

Remek mérkőzést vívott a két gárda, a vasiak szinte hibátlanul védekeztek, a ferencvárosiaknak nem akadt komoly helyzetük. Tálosi óriási, bal felső sarkos szabadrúgásgóljával legyőzték fővárosi ellenfelüket. Gólszerző: Tálosi.

Döntő: Haladás-Viktória–MTK 0-0. Büntetőkkel: 1-2.

Az ezüstérmes Haladás-Viktória FC együttese
Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Pesti Tamás

A szombathelyiek Balogh Henrietta kapufájával nyitottak, amire a fővárosiak két kapufával válaszoltak. A csapatok ennek ellenére meglehetősen óvatosan futballoztak, a találkozó első részében a vasiak voltak a kezdeményezőbbek. A hajrában megélénkült a

meccs, enyhe fölénybe került az MTK, Bíró többször is nagyot védett. Mivel a rendes játékidőben nem esett gól, következtek a hétméteresek. A Viktóriában Siklér magabiztosan értékesítette a büntetőt, Öreg és Tálosi kihagyta, s mivel a fővárosi gárda első két hétméteresét belőtte, az MTK 2-1-re nyert. A Haladás-Viktória tehát ezüstérmes lett a viadalon.

Bronzmérkőzés: FTC–Astra 5-5. Büntetőkkel: 7-8.

A torna legjobb kapusa Bíró Barbara, gólkirálya Tálosi Szabina lett.

– Nagyon büszke vagyok a lányokra, remek eredmény a második hely – mondta Simon Attila, a Haladás-Viktória vezetőedzője. – Az is dicséretes, hogy a meccseken végig mi domináltunk. Ami a döntőt illeti, mindkét csapat a védekezést helyezte előtérbe, a fáradtság miatt a támadásokban lassabb döntések születtek, a heteseknél pedig már a mentális állapot döntött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában