Kosárlabda

2019.01.11. 21:16

Fehérvárra utaznak a piros-feketék

Székesfehérvárra utazik az Egis Körmend kosárcsapata szombaton. A vasiak a 15. fordulóban az eddig várakozáson alul teljesítő Alba Fehérvárral meccselnek 18 órától.

Tóth Judit

TJ Price az utóbbi időben remek formát mutat, szerdán is jól játszott

Fotó: Szendi Péter

Az Egis Körmend második a bajnokságban a tavalyi bajnok Szolnoki Olaj mögött, tizenegy győzelemmel és három vereséggel. A Fehérvárnál nyoma sincs az elmúlt szezon fényes szereplésének, az Alba jelenleg a bajnoki tabella alsóházában, a nem éppen előkelő 11. helyen áll. Mérlege öt győzelem és kilenc vereség. A Körmend hazai pályán a második fordulóban fogadta a fehérváriakat, akkor fölényesen nyertek a piros-feketék (83-65), gyakorlatilag már az első negyedben eldöntötték a találkozót.

TJ Price az utóbbi időben remek formát mutat, szerdán is jól játszott
Fotó: Szendi Péter

December közepén az Alba a gyenge bajnoki nyitány miatt edzőt váltott, felmentette a csapattal 2015 óta együtt dolgozó Dzunic Braniszlavot. Helyére Jesus Ramirez Corbachót szerződtették. A spanyol származású vezetőedző kinevezésével egy időben a keret is változott. A fehérváriak szerződést bontottak az amerikai Jacobi Boykinsszal. Ettől viszont még nem lett kevesebb amerikai a csapatban, ugyanis a klub leigazolta a 33 éves Martin Gilbert Zenót, aki kettes és hármas poszton bevethető játékos. Egyelőre az új edzővel sem lett jobb az Alba mérlege a bajnoki fordulókban. Lóránték kikaptak Zalaegerszegen, a DEAC-nál és Pécsett, egyedül Sopronban tudtak nyerni. Viszont szerdán bravúros győzelmet arattak a fehérváriak a FIBA Európa Kupában az izraeli Ness Ziona vendégeként.

A szombati találkozó tehát nagy kihívás Zollner mester tanítványainak.

– A Debrecen elleni találkozón már voltak nagyon biztató jelek, elégedett voltam a csapatommal. Arra számítottunk, hogy a Debrecen nagy csatába kényszerít minket, ez az első félidőben így is történt. Közel 60 százalékkal dobták a hármasokat, de szerencsére ezt a nagyszünet után nem tudták tartani. Eleinte ellenfelünk védekezése meglepett bennünket, de a második félidőben felpörögtünk, és sokkal jobban oldottuk meg a tranzíciós játékot. Nagyon örülök, hogy az intenzitást ezúttal sikerült negyven percen keresztül megtartani. Ez már egyre közelebb van ahhoz, amit szerintem állandóan játszanunk kell. Természetesen a hazai pálya légköre is nagyon sokat segített. Nehezebb lesz idegenben, jó meccsre számítok és arra, hogy Székesfehérvárról is győzelemmel térünk haza – mondta Matthias Zollner vezetőedző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában