Sport

2009.04.10. 02:24

Finalista a Rajczy: a legjobb nyolc között az U12-es gárda

Tata, Csurgó - Az országos kézilabda utánpótlás-bajnokság U12-es országos elődöntőjéből továbbjutott a Rajczy lánycsapata.

Vastag Nándor

Az U12-es lány korcsoport egyik országos elődöntőjét négy csapat részvételével Tatán bonyolították le. A Rajczy Imre SI először a házigazda ellen lépett pályára, és nagy küzdelemben 14:13-ra nyert. A Mohács már kisebb gondot jelentett, a szombathelyiek 12:6-ra győztek. Mivel a Szekszárd is nyert az első két meccsén, így a két csapat a tornagyőzelemért játszott. A szekszárdiak végül 20:15-re bizonyultak jobbnak, de a második Rajczy is minden dicséretet megérdemel. Az Oláh Sándor által felkészített, Bánfi Nikolett, Márkus Dalma, Tömő Alexandra, Bolfán Nikolett, Csire Virág, Földesi Júlia, Oláh Zsanett, Devecseri Gertrúd, Hajós Anna, Bokor Laura, Szecsődi Vivien, Császár Zsófia és Márfi Tina összeállítású gárda a május 9-10-ei, nyolc együttest felvonultató gyöngyösi országos fináléba jutott.

Az U13-as fiúk csurgói elődöntőjéből a celldömölki Városi Általános Iskola nem tudta kvalifikálni magát a döntőbe. A vasiak a Tatabányától 30:16-ra, majd a Csurgótól 25:14-re kaptak ki. A harmadik helyet azért megszerezték, a Kecskemétet 29:20-ra múlták felül.

A végeredmény. U12, lány: 1. UKSE Szekszárd 6 pont, 2. Rajczy Imre SI 4, 3. Kőkúti DSE, Tata 2, 4. Mohácsi TE 0. U13, fiú: 1. Kodály, Tatabánya 6, 2. Eötvös DSE, Csurgó 4, 3. Városi, Celldömölk 2, 4. Kecskeméti SI 0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!