Sport

2010.06.04. 13:30

Foci vb 2010, D-csoport: vezér és kapus nélkül bajba kerülhetnek a németek

A június 11-én kezdődő dél-afrikai világbajnokság D csoportjában a németek a favoritok, ugyanakkor két kulcsjátékosuk nélkül akár bajba is kerülhetnek .

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A háromszoros győztes Nationalelf előbb első számú kapusát, René Adlert, majd csapatkapitányát, Michael Ballackot veszítette el, így biztosan meg kell küzdeni azért, hogy továbbjusson az amúgy sem könnyű D csoportból, amelyben Ghánával, Szerbiával és Ausztráliával találkozik majd.

A németek 2002-ben ezüstérmet nyertek, majd négy évvel később hazai környezetben a bronz jutott nekik, így nem meglepő, hogy a közvélemény így is sokat vár az együttestől. Ebben az is szerepet játszhat, hogy a Bayern München remek szezont produkált a Bajnokok Ligájában.

Az afrikai csapatok közül az egyik legjobbnak a ghánai mondható, az együttesben rengeteg fiatal tehetség szerepel. A ghánaiak fejlődéséről mindent elmond, hogy az U20-as válogatott - az elődöntőben a magyarokat legyőzve - világbajnok lett.

A szerbek selejtezős szereplése mindenképpen figyelemreméltó, miután a négy évvel ezelőtt vb-döntős franciák előtt végeztek csoportjuk élén. Az ausztrálok játékerejét sem lehet alábecsülni, hiszen 2006-ban nyolcaddöntőt játszott az együttes, s a későbbi győztes olaszoktól kapott ki egy büntetővel.

A D csoport programja:
   
1. forduló

június 13.: Szerbia-Ghána, Pretoria, 16:00
június 13.: Németország-Ausztrália, Durban, 20:30
   
2. forduló:

június 18.: Németország-Szerbia, Port Elizabeth, 13:30
június 19.: Ghána-Ausztrália, Rustenburg, 16:00
   
3. forduló:

június 23.: Ghána-Németország, Johannesburg, 20:30
június 23.: Ausztrália-Szerbia, Nelspruit, 20:30

OLDALTÖRÉS: Németország, Ausztrália

Németország, Ausztrália

Németország, Ausztrália

Németország, Ausztrália

Németország:

Területe: 357.021 négyzetkilométer
Lakosok száma: 82,40 millió
Főváros: Berlin
Labdarúgó-szövetség alapítási éve: 1900
FIFA-tag: 1904 óta
Mezszín: fehér-fekete
Út a vb-ig: az európai 4. csoport győzteseként kvalifikálta magát
Korábbi vb-részvételek: 16
Legnagyobb sikerek: világbajnok (1954, 1974, 1990), vb-ezüstérmes (1966, 1982, 1986, 2002), vb-bronzérmes (1934, 1970, 2006), Európa-bajnok (1972, 1980, 1996)
FIFA-világranglista: 6.
Szövetségi kapitány: Joachim Löw (2006 augusztusa)
Vb-központja: Centurion (Velmore Hotel)

A 23-os keret:

   
Ausztrália:

Területe: 7.686.850 millió  négyzetkilométer
Lakosok száma: 19,73 millió
Főváros: Canberra
Labdarúgó-szövetség alapítási éve: 1961
FIFA-tag: 1963 óta
Mezszín: zöld-sárga
Út a vb-ig: az ázsiai zóna 1. csoportjának győzteseként kvalifikálta magát 
Korábbi vb-részvételek: 2
Legnagyobb sikerek: vb-nyolcaddöntő (2006)
FIFA-világranglista: 20.
Szövetségi kapitány: Pim Verbeek (holland, 2007 decembere)
Vb-központja: Muldersdrift (Kloofzicht Hotel)

A 23-as keret:


   

OLDALTÖRÉS: Szerbia, Ghána

D csoport: Szerbia, Ghána

Szerbia:

Területe: 77.498 négyzetkilométer
Lakosok száma: 7,38 millió
Főváros: Belgrád
Labdarúgó-szövetség alapítási éve: 1919
FIFA-tag: 1921 óta
Mezszín: kék-fehér-piros
Út a vb-ig: az európai 7. csoport győzteseként kvalifikálta magát
Korábbi vb-részvételek: 10 (Jugoszláviával és Szerbia-Montenegróval együtt)
Legnagyobb sikerek: vb-4. (1930, 1962), vb-negyeddöntős (1954, 1958, 1990)
Szövetségi kapitány: Radomir Antic (2008 augusztusa óta)
Vb-központja: Johannesburg (Sunnyside Park Hotel)

D csoport: Szerbia, Ghána

Szerbia:

Területe: 77.498 négyzetkilométer
Lakosok száma: 7,38 millió
Főváros: Belgrád
Labdarúgó-szövetség alapítási éve: 1919
FIFA-tag: 1921 óta
Mezszín: kék-fehér-piros
Út a vb-ig: az európai 7. csoport győzteseként kvalifikálta magát
Korábbi vb-részvételek: 10 (Jugoszláviával és Szerbia-Montenegróval együtt)
Legnagyobb sikerek: vb-4. (1930, 1962), vb-negyeddöntős (1954, 1958, 1990)
Szövetségi kapitány: Radomir Antic (2008 augusztusa óta)
Vb-központja: Johannesburg (Sunnyside Park Hotel)

D csoport: Szerbia, Ghána

Szerbia:

Területe: 77.498 négyzetkilométer
Lakosok száma: 7,38 millió
Főváros: Belgrád
Labdarúgó-szövetség alapítási éve: 1919
FIFA-tag: 1921 óta
Mezszín: kék-fehér-piros
Út a vb-ig: az európai 7. csoport győzteseként kvalifikálta magát
Korábbi vb-részvételek: 10 (Jugoszláviával és Szerbia-Montenegróval együtt)
Legnagyobb sikerek: vb-4. (1930, 1962), vb-negyeddöntős (1954, 1958, 1990)
Szövetségi kapitány: Radomir Antic (2008 augusztusa óta)
Vb-központja: Johannesburg (Sunnyside Park Hotel)

A 23-as keret:
   

Ghána:

Területe: 238.537 négyzetkilométer
Lakosok száma: 20,7 millió
Főváros: Accra
Labdarúgó-szövetség alapítási éve: 1957
FIFA-tag: 1958 óta
Mezszín: fehér
Út a vb-ig: az afrikai D. csoport győzteseként kvalifikálta magát 
Korábbi vb-részvételek: 1
Legnagyobb sikerek: Afrika Kupa-győztes (1963, 1965, 1978, 1982)
FIFA-világranglista: 32.
Szövetségi kapitány: Milovan Rajevac (szerb, 2008 augusztusa óta)
Vb-központja: Zeekoegat (Rhoode Vallei)

A 23-as keret:
   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!