Sport

2010.06.18. 13:17

Foci vb, 2010: Hollandia-Japán, Ausztrália-Ghána, Kamerun-Dánia - szombaton

Ismét egyik kulcsjátékosa, a sérüléséből felépülőben lévő Arjen Robben nélkül lép pályára Japán ellen a holland labdarúgó-válogatott a dél-afrikai világbajnokság E csoportjának szombati, második fordulós mérkőzésén.

MTI

A Bayern München szélsője a héten külön edzett társaitól, s bár állapota folyamatosan javul, Bert van Marwijk szövetségi kapitány valószínűsíthetően nem kockáztatja meg beállítását.

A szakember várhatóan a dánok ellen győztes kezdő tizenegyet jelöli ki ismét, Eljero Elia pedig az első összecsapáshoz hasonlóan a kispadról csatlakozhat a társakhoz a találkozó közben.

A holland válogatott ismeri szombati ellenfelét, már csak azért is, mert tavaly, barátságos mérkőzésen 3-0-ás győzelmet aratott az ázsiaiak ellen, akik akkor 60 percen keresztül tartani tudták a gólnélküli döntetlent. Van Marwijk alakulata ezért tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolga az első fordulóban a kameruniakat 1-0-ra verő gárda ellen.

Okada Takesi, a japánok szövetségi kapitánya vélhetően nem az afrikaiakkal szemben alkalmazott rövidpasszos játékot erőlteti majd, s ezúttal inkább a biztos védekezésre helyezi a hangsúlyt.

"Teljesen mindegy, hogy ki, mit gondol, nekem olyan futballistákat kell a pályára küldenem, akik megszerzik nekünk a három pontot" - mondta a szakvezető.
 
A csoportelsőséget jelentős mértékben befolyásoló összecsapás külön tétje, hogy amelyik csapat első helyezettként jut tovább, az Durbanben vívja majd nyolcaddöntős találkozóját, amely a legmelegebbnek számít vb-nek otthont adó helyszínek közül.

E csoport, 2. forduló:

Hollandia-Japán, Durban, Moses Mabhida Stadion, 13:30 ó, v:
Hector Baldassi (argentin)

A várható kezdőcsapatok:

Hollandia:
Maarten Stekelenburg - Gregory van der Wiel, John Heitinga, Joris Mathijsen, Giovanni van Bronckhorst - Dirk Kuyt, Mark van Bommel, Wesley Sneijder, Nigel de Jong, Rafael van der Vaart - Robin van Persie

Japán:
Kavasima Ejdzsi - Abe Juki, Nakazava Judzsi, Tulio Tanaka, Komano Juicsi - Nagatomo Juto, Okubo Josito, Endo Jasuhito, Haszebe Makoto, Matszuji Dajszuke - Honda Kejszuke

KAMERUN-DÁNIA

Az E jelű négyes másik szombati találkozóján az első kör két vesztese, Kamerun és Dánia mérkőzik meg egymással. Az afrikaiaknál meglehetősen nagy a feszültség a csapaton belül, miután a japánoktól elszenvedett vereség után az idősebb játékosok arra kérték Paul Le Guent, az együttes francia szövetségi kapitányát, hogy gondolja át újra, kiket állít be a kezdő tizenegybe. Ennek előzménye, hogy az első meccsen olyan rutinos futballisták, mint Rigobert Song, Geremi, vagy Alexandre Song alig kaptak lehetőséget.

A mérkőzés mindkét gárda számára kiemelkedő jelentőségű, s nem csak azért, mert egyelőre egyikük sem szerzett pontot. A kameruniak nyolc összecsapás óta nyeretlenek, a dánok pedig nem rúgtak gólt az elmúlt három találkozójukon, de afrikai alakulattól még sosem kaptak ki vb-n. A sérülések nem kerülték el Morten Olsen szövetségi kapitány tanítványait, Jon Dahl Tomasson és Mikkel Beckmann külön edzett, Simon Kjaer és Daniel Jensen viszont a társakkal tréningezett, de nem teljesen egészségesek.

Kamerun-Dánia, Pretoria, Loftus Versfeld Stadion, 20:30 ó, v: Jorge Larrionda (uruguayi)

A várható kezdőcsapatok:

Kamerun:
Hamidou Souleymanou - Stephane Mbia, Sebastien Bassong, Nicolas Nkoulou, Benoit Assou-Ekotto - Jean Makoun, Enoh Eyong, Alexandre Song, Georges Mandjeck - Samuel Eto,o , Eric Choupo-Moting

Dánia:
Thomas Sörensen - Daniel Agger, Simon Kjaer, Lars Jacobsen, Simon Poulsen - Christian Poulsen, Martin Jörgensen, Thomas Kahlenberg, Dennis Rommedahl, Thomas Enevoldsen - Nicklas Bendtner

OLDALTÖRÉS: Ausztrália-Ghána

Akár a biztos továbbjutást is elkönyvelheti, de legalábbis nagyon közel kerülhet ahhoz a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon Ghána, ha legyőzi az Ausztráliát a D csoport szombati mérkőzésén.

A szerb Milovan Rajevac szövetségi kapitány által irányított gárdának nyernie kell az ausztrálok ellen, s ha a németek pénteken megverik Szerbiát, akkor a két hatpontos együttes biztos résztvevője lesz a nyolcaddöntőnek. A németek ugyanis az első körben 4-0-ra verték Ausztráliát, Ghána pedig 1-0-s sikert könyvelhetett el Szerbia ellen.

"Nekik ez az utolsó esélyük - fogalmazott Rajevac. - Az ausztrálok jó csapatot alkotnak, s biztos vagyok abban, hogy a végsőkig küzdenek majd. A Németország elleni összecsapáson nem látszott igazán, hogy mennyire jó teljesítményre képesek."

Richard Kingson, a ghánai kapus múlt vasárnap töltötte be 32. életévét, kedden pedig a védő John Pantsil lett 29 esztendős, így az afrikai gárda tagjai a hotelban köszöntötték az ünnepelteket, s egészen addig buliztak a szállodai alkalmazottakkal, amíg Rajevac úgy döntött, véget vet a fiesztának.

A szakember szerint tanítványainak jó esélye van arra, hogy Kamerun 1990-es, valamint Szenegál 2002-es vb-eredményeit túlszárnyalva, akár az elődöntőig meneteljenek. Ehhez azonban először a továbbjutást kell kiharcolni, s ha a csoport második helyéről jutnak a nyolcaddöntőbe, akkor ott a C jelű négyes (Anglia, Egyesült Államok, Szlovénia, Algéria) győztesével csapnak majd össze a negyeddöntőbe kerülésért.

Az ausztrálok egyik legjobb játékosukat, a piros lapja miatt eltiltott Tim Cahillt kénytelenek nélkülözni, s térdsérülése miatt Vince Grella sem játszhat. Holland szakvezetőjük, Pim Verbeek Ghána ellen viszont számíthat a sérüléséből felépült Harry Kewellre, valamint a már szintén egészséges Mark Brescianora és Josh Kennedy-re.

A két csapat eddig hatszor találkozott egymással, s Ghána mindössze egyszer tudta legyőzni Ausztráliát, amely 14 selejtezős mérkőzésén összesen négy gólt kapott, azaz annyit, amennyit a németektől az első körben vívott összecsapáson.

D csoport, 2. forduló:

Ghána-Ausztrália, Rustenburg, Royal Bafokeng Stadion, 16 ó, v:
Roberto Rosetti (olasz)

A várható kezdőcsapatok:

Ghána
: Richard Kingson - John Pantsil, John Mensah, Isaac Vorsah, Hans Sarpei - Anthony Annan, Sulley Muntari, Dede Ayew, Kevin-Prince Boateng - Asamoah Gyan, Prince Tagoe

Ausztrália:
Mark Schwarzer - Lucas Neill, Craig Moore, Scott Chipperfield, Luke Wilkshire - Mark Bresciano, Jason Culina, Vince Grella, Brett Emerton, Harry Kewell - Josh Kennedy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!