Sport

2013.05.30. 18:26

Folytatják a Törpördögök

Péntektől folytatódik a serdülő fiú kosárlabdázók országos nyolcas döntője, amelyet tömeges fertőzés miatt két hete meg kellett szakítani.

Horváth Erika

Mint már hírt adtunk róla, a Körmendi Törpördögök alakulata is azon négy  egy budapesti szálláson elhelyezett  csapat egyike, amelyben végigsöpört a hányással, hasmenéssel kísért fertőzés a Pasaréti Sportcentrumbeli U14-es országos döntőben. A 12 játékosból heten betegedtek meg, hárman kórházi kezelésre is szorultak.

A körmendiek még mindig nem kaptak hivatalos értesítést arról, hogy mire jutott az ÁNTSZ vizsgálata. Az itthoni székletvizsgálat eredménye szerint calicivírussal fertőződtek meg, bár az utoljára kórházba került fiú diagnózisa szimpla ételmérgezés volt.

Mint Érsek István,  a csapat edzője elmondta, az elmúlt időszakban szinte nem is tudtak normálisan edzeni, a fiúk még mindig nem nyerték vissza a régi kondíciójukat. Nem fogadta el a kosárlabda szövetség a fellebbezésüket, amiben azt kérték, hadd játsszák újra a Sopron elleni 79-64-re elvesztett utolsó csoportmeccsüket, hiszen akkor kezdtek kidőlni sorra a játékosok.

A válasz szerint a mérkőzés közben kellett volna jelezni, hogy nem tudják tovább folytatni a játékot. Az viszont pozitívum, hogy  talán fájdalomdíjul  ezúttal egy négycsillagos helyen kapnak szállást.

Bár jobb eredményt is elérhettünk volna, nem vagyok elkeseredve  mondta a csapatvezető.  Szombaton csoportmásodikként elődöntőt játszunk a favorit Vasassal, vasárnap pedig helyosztót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!