Sport

2010.10.05. 02:28

Fradiverés tekében

A vasiak tekében két fronton is összemérték tudásukat az FTC-vel. A Gravitáció férfi gárdája bravúros győzelmet aratott, míg a Perenye női csapata vereséget szenvedett.

Gergácz Zoltán

Gravitáció: Boucsek 542, Szabó 549, Kovács/Nagy 535, Koltai 551, Fodor 548, Smelka 576. Játékos-edző: Koltai László.

FTC: Hűvös 560, Budai 516, Aranyosi 570, Tóth 561, Bíró 537, Danóczy/Tuboly 519. Játékos-edző: Aranyosi László.

Az eltelt négy fordulóban mindkét gárda egyaránt négy pontot gyűjtött, a fővárosiak a negyedik, a vasiak az ötödik helyen álltak.

Jól kezdett a vasi páros. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva ugyan 1-1-re alakult az első kör, de 15 fát azért hoztak. A folytatásban a vendégeké lett mindkét szettpont (1:3), és ütött fában is átvették a vezetést harminccal. De a levegőben benne volt, hogy ez a meccs még nincs lefutva. Az izgalmas finisben dobásról dobásra változott a helyzet, a közönség űzte kedvenceit. Néha becsúszott egy-egy hiba, de nagyon akartak a fiúk, s meg is lett az eredménye. Félidőben, azaz 60 gurítás után már 19 fa volt a Gravitáció előnye. Aztán térfélcsere után sem lankadt a lendület, így összejött a bravúros győzelem. - Ifi: 0:4 (1034-1064). Orbán 524, Molnár P. 510, illetve Szabó 552, Bóka 512 fát ütött.

Ferencváros-AFRICafé Szombathely-Perenye TK 7:1 (3441-3151). - Budapest, Szuperliga női tekemérkőzés.

FTC: Kaszás 573, Csongrádi 590, Szabó 564, Ballók 556, Siklódi 597, Fegyveres 561. Edző: Botházi Ferenc.

Perenye: Imre 529, Erdész 503, Móricz 521, Sass 557, Bejcziné 513, Pungor 528. Edző: Gáspár György.

A hazaiak számára emlékezetes marad a találkozó, ugyanis nemcsak csapatban, de Siklódi révén egyéniben is új pályacsúcsot ért el a zöld-fehér alakulat. A hatsávos pályán megrendezett összecsapáson a perenyeiek telizésben partnerok voltak, ám tarolásban sokat hibáztak, sok volt az egy fa, így alakult ki a nagyarányú különbség. - Ifi: 3:1 (1053-1005). Nagy 553, Fekete 500, illetve Varga/Papp 489, Domján 516 fát ütött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!