Sport

2009.12.29. 03:26

Gólkirályjelölt az NB II-ben

Másodvirágzását éli az NB II-es Ajka együttesében Mihalecz Péter. A Haladás korábbi futballistája remekelt az ősszel, 11 gólt rúgott, így vezeti a Nyugati-csoport góllövőlistáját.

Tóth Gábor

- Azért megy jól a játék Ajkán, mert barátok vesznek körül - árulta el Mihalecz Péter. - Már a Haladásban is együtt játszhattam Grőber Ádámmal, Subicz Gabival, Kaj Andrissal, Hegyi Lacival, Manganelli Attilával, és a nyárig még az azóta Ausztriába távozott Imre Jani is nálunk focizott. A szakmai munkát pedig az az Artner Tamás irányítja, aki már a Rohonci úton is bizonyított. Tavaly hatodikként zártunk, ez az ajkai labdarúgás legjobb eredménye, az idén jó lenne egy picit ennél is feljebb tornázni magunkat. Jó kis csapatunk van, és ami a legfontosabb, ismerjük még egymás gondolatát is. Nem tagadom, imponál, hogy vezetem a góllövőlistát, és ha már ilyen helyzetben vagyok, akkor jó lenne gólkirályként zárni az idényt - mondjuk 20 góllal ki-egyeznék. Ám a lényeg az, hogy a csapat jól szerepeljen. Nem esett jól, hogy nem számítottak rám a Haladásnál, de elfogadtam a helyzetet, és a mai napig szurkolok a csapatnak, hiszen sok jó barátom maradt Szombathelyen. Az öltözőben is sokszor szóba kerül a Haladás, figyelemmel követjük a gárda szereplését. Érdekes viszont, hogy amióta távoztam a Rohonci útról, csupán egy meccsét néztem meg volt klubomnak: az ősszel kint voltam a ZTE-Haladás derbin. Egyébként már készülök a civil életre is. Elmúltam harmincéves, soká- ig már nem tart a pályafutásom - zárta szavait Mihalecz Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!