Sport

2017.01.24. 16:10

Győzelemmel kezdték az évet a röplabdázók

Megyei körkép - Nem túl jó formában, de megszerezte újabb, immár tizedik győzelmét a Haladás VSE/Sportiskola NB II-es női röplabdacsapata. Jól kezdte az évet a SZoESE is, második idegenbeli győzelmét könyvelhette el.

Horváth Erika

Haladás VSE/Sportiskola-Szent Benedek-Balatonfüred 3:1 (20, -15, 19, 20).

- Szombathely, NB II-es női röplabda-mérkőzés, vezette: Gyulai, Bibók.

HVSE/SI: Horváth D., Bokor, Mikos, Merklinné, Fazekas, Mohl-Benesóczky. Csere: Zoltán (liberó), Varga R., Dancsecs. Vezetőedző: dr. Mucsi Péter.

Magabiztosan kezdett a nyugati csoport első helyén álló Haladás, a harmadik Balatonfüred 5-0 után szerezte első pontját. Ekkor még senki sem gondolhatta, hogy csak nyögvenyelős játékkal tudnak majd felülkerekedni a hazaiak. De a gyenge nyitásfogadásokkal, rossz feladásokkal hamar átengedték a teret a Fürednek. Az első szett végjátékában azért összekapták magukat (25-20), a másodikban azonban nem tudtak változtatni a játékuk képén (15-25). Unalmas, rangadóhoz nem méltó volt a találkozó; a harmadik játszmában 10-12 után tudott némi lendületet venni a HVSE, és ez elégnek is bizonyult (25-19). A negyedik szettben a „grundröplabda" azért a finisben igazi röplabdára váltott, és ebben egyértelműen jobbak voltak a hazaiak (25-20). Junior: 2:3.

Közgáz SC és DSK- Szombathelyi Egyetemi SE 0:3 (-19, -21, -14).

- Budapest, 50 néző, NB II-es női röplabda-mérkőzés, vezette: Barabás, Nagy B.

SZoESE: Horváth M. Simon F., HALMOSI, KISS L., Varga N., Gulkai. Csere: NÉMETH E., Molnár, Csóka. Edző: Bodzer Attila.

Ahogy a bajnokság eddigi nagyobb részében, 2017 első mérkőzésén is idegenbe szólította a sorsolás a SZoESE gárdáját. A rutinos játékosokból álló Közgáznak csak az első két szettet sikerült szorosabbá tennie. A harmadikat már nagy különbséggel nyerte meg a lendületesen, koncentráltan röplabdázó, nagyon jól nyitó szombathelyi együttes, amely ezzel második idegenbeli sikerét is elkönyvelhette. Junior: 1:3.

Szombaton mindkét csapatunk hazai pályán játszik: a SZoESE 11 órakor a bajnoki címre pályázó PTE-PEAC-ot látja vendégül az egyetemi csarnokban, míg a Haladás/SI 17 órakor a Veszprémet fogadja a Sugár úti csarnokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!