Női röplabda Európa-liga

2019.06.15. 21:25

Győzött, de nem jutott négyes döntőbe a magyar csapat

A magyar női röplabda-válogatott szombaton 3-1-re legyőzte az osztrák csapatot Budapesten, a Ludovika Arénában, az Európa-liga arany divíziójának hatodik, utolsó fordulójában, de nem lesz ott a sorozat horvátországi négyes döntőjében.

Forrás: MTI

Fotó: Czagány Balázs

A tavaly ezüstérmes, az augusztusi, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott bő keretéből ezúttal Bleicher Réka, Miklai Zsanett, Pallag Ágnes és Pintér Andrea maradt ki.

A magyarok az első fordulóban 3-1-re nyertek a franciák ellen Nyíregyházán, a második körben ugyanilyen különbséggel kikaptak a horvátok vendégeként Varasdon. Ezután egy újabb, franciák elleni 3-1-es diadal következett, majd a horvátoktól elszenvedett 3-2-es kaposvári vereség. Szerdán viszont 3-0-ra győztek a magyarok az osztrákok vendégeként.

Jan De Brandt tanítványai az első szettben – bár olykor bemutattak szép támadásokat is – sokszor voltak pontatlanok, így nem tudták leszakítani riválisukat, sőt, a hajrára az osztrákok négypontos előnyt építettek ki. Ezt az utolsó labdamenetekben még növelni is tudták a gyengén játszó magyarokkal szemben, így 25 perc után náluk volt az előny.

A második játszmában hasonló volt a játék képe, mindössze annyi változás történt, hogy már az osztrákok is valamivel többet rontottak, ezért szorosan alakult az állás. Amikor a magyar csapat nem hibázott olyan sokat, egyből három ponttal meglépett, majd a center Pekárik Eszter pontjaival tovább növelte előnyét. A hajrá kevés izgalmat tartogatott, az Európa-bajnokság után visszavonuló Sándor Renáta vezetésével a magyarok 22 perc alatt egyenlítettek.

A harmadik felvonásban ott folytatta a hazai együttes, ahol az előzőt abbahagyta: a remek nyitásokból és nyitásfogadásokból Tálas Zsuzsanna jól szervezte a támadójátékot, az ütők pedig hatékonyan fejezték be az akciókat. Ennek köszönhetően az egyre magabiztosabban röplabdázó magyar válogatott simán nyerte a szettet, és fordította meg ezzel a mérkőzés állását.

A negyedik játékrész elején beragadt a magyar csapat, az osztrákok jó nyitásaikkal könnyen zavarba hozták a hazai játékosokat. A magyarok 5-12 után Szakmáry Gréta irányításával elkezdték a felzárkózást, és egészen mínusz egyig sikerült is feljönnie a hazai együttesnek (18-19), amikor az osztrákok szövetségi kapitánya második időkérési lehetőségét is elhasználta. Ennek ellenére Sándor pontjával egyenlített, majd a vezetést is átvette a vendéglátó, és azt már nem engedte ki a kezéből, így 1 óra 45 perc alatt legyőzte az osztrákokat, és reménykedhet a négyes döntőbe jutásban.

„Az osztrákok az első szettben rendkívül kockázatos nyitásai bejöttek, ezért kaptunk ki” – összegezte a látottakat Jan De Brandt szövetségi kapitány, aki szerint a nagy melegben a délután három órai kezdés sem volt ideális, ráadásul csapata továbbra is komoly kondiedzéseket végzett.

„A hatodik meccsünk volt már ez a sorozatban, meg is látszott a csapaton” – tette hozzá a szakember, aki szerint a győzelem kulcsa az volt, hogy tanítványai nyugodtak tudtak maradni, és csapatként, egymásért játszottak.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa, Sándor Renáta az MTI érdeklődésére azt mondta: a negyedik szettben 11-17-nél a válogatott tagjai egymásra néztek és megbeszélték, hogy „ezt meg kell csinálni”, mert kell a három pont.

„Egymást vittük, toltuk előre, ez volt a kulcsa a fordításnak” – tette hozzá az ütőjátékos.

A másik szombati mérkőzésen a horvátok 3-0-ra legyőzték a franciákat, így a magyarok csoportjuk második helyén zártak.

Mivel a C csoportban a spanyolok pontot szereztek a fehéroroszok elleni összecsapáson, az összevetésben a magyarok előtt végeztek, és legjobb csoportmásodikként ők csatlakoznak a három csoportgyőztes, a házigazda horvát, a fehérorosz és a cseh válogatotthoz a jövő pénteken és szombaton, Varasdon megrendezésre kerülő final fourban.

Női Európa-liga, arany divízió, B csoport, 6. (utolsó) forduló

Magyarország-Ausztria 3-1 (-18, 16, 18, 23)

-------------------------------------------

a legeredményesebb pontszerzők: Sándor 18, Szakmáry 17, Bokorné 10, illetve Maros 17, Chrtianska 12, Holczer 11

A másik mérkőzésen:

Horvátország-Franciaország 3-0 (18, 17, 20)

A csoport végeredménye: 1. Horvátország 14 pont, 2. MAGYARORSZÁG 13, 3. Ausztria 6, 4. Franciaország 3

Forrás: MTI

Borítókép: A magyar játékosok örülnek, miután 3-1-re győztek a női röplabda Európa-liga arany divíziójában, a Magyarország – Ausztria mérkőzésen a budapesti Ludovika Arénában 2019. június 15-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában