Döntős

2019.07.10. 22:28

Gyurátz Réka egyetlen dobással kvalifikálta magát

Sikerrel vette a selejtezős akadályt, ott lesz a 30. Universiade pénteki döntőjében is Gyurátz Réka, a Szombathelyi Dobó SE kalapácsvetője.

Horváth Erika

Gyurátz Réka dobott, aztán indult is Nápolyba

Fotó: FMH/Nagy Norbert

Sikeresen odaért Nápolyba kedd éjjelre a délután még Székesfehérváron versenyző Gyurátz Réka, az akkreditációval is minden rendben volt, így nyugodtan várhatta a szerda déli selejtezőt az egyetemisták-főiskolások világjátékán, az Universiadén. A Dobó SE 23 éves kalapácsvetője – az ELTE SEK hallgatója – nem sokat lacafacázott. A 17 fős mezőnyben utolsóként léphetett dobókörbe, és elsőre teljesítette a biztos döntőbe jutást jelentő 68 méteres szintet.

– Ugyan csak öt centivel dobtam túl, de ez is elég volt, nem kellett tovább maradnom a stadionban – mondta érdeklődésünkre már a szállása felé buszozva Németh Zsolt és Németh László tanítványa, aki a két évvel ezelőtti Universia­dén kilencedik volt. – Még ma és holnap is lesz egy pici edzésem, de marad idő egy kicsit pihenni és ráhangolódni a döntőre. A saját edzőim híján a magyar atlétákkal itt lévő Varga Lőrinc és Kerekes László van velem, sokat segítenek. A mezőnyből csak az ukrán Klymets és a lengyel Kopron dobott idén nagyobbat nálam, ők végeztek a selejtező második, illetve harmadik helyén.

A finálé pénteken 18 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában