Sport

2016.08.18. 12:56

Hajót építenek maguknak a körmendi táborozók

Körmend - A Bereki Bárkás Egylet Egyesület első alkalommal szervezett evezős tábort fiataloknak. A civil szervezet hosszútávú célja egy helyi, evezős szakosztály létrehozása, amelyre a tábor tapasztalatai alapján nagy esélyük van. Zajlanak a Körmendi Napok.

Turbók Attila

- A Körmendi Napok legjelentősebb momentuma az együttlét – jelentette ki Bebes István polgármester a város legjelentősebb programja kapcsán. Az emlegetett együttlétre aztán számos alkalom adódik a programsorozat egy hete alatt.

A Körmendi Napok mindjárt egy hagyományteremtő rendezvénnyel kezdődött, és ha már az együttlét a legfontosabb, a Bereki Bárkás Egylet Egyesület evezős tábora erre a legjobb példát adja.

– Első alkalommal rendeztük meg a tábort, amelyet kedvcsinálóként terveztünk meg, ahol az élmények és a szabadidő hasznos eltöltése mellett a sport is előtérbe került – mondta Varga Gábor táborvezető. Hangsúlyozta: a tábornak toborzó szerepet is szántak - a megalakítandó evezős szakosztály „feltöltésére" gondolva.

A táborba most majdnem húsz,  9 – 13 éves gyermek ismerkedik elsősorban a saját teljesítőképességével és a kajak-kenu rejtelmeivel.

- Mennek a fekvőtámaszok, és naponta kijárunk a Rábára ismerkedni a hajókkal, az evezőkkel – mondta a táborvezető.

Az ismerkedés nem is akármilyen edzőkkel történik: Németh Szabolcs ifjúsági kenu világbajnok mellett Wichmann Tamás is foglalkozik a gyerekekkel. Utóbbiról Varga Gábor elmondta: nagyon szigorúan vette a feladatot és a táborlakókat is.

- A gyerekek nagyon lelkesek, az edzők komoly hajókat is hoznak a lelkesedés fokozására, többeket hosszabb távon is érdekel az evezés – jegyezte meg a táborvezető. Varga Gábor úgy véli, a táborozók közül 8-10 gyermekre továbbra is számíthat.

- A tábor eredményeit pénteken este mérjük fel, majd zárásként részt veszünk a csónakfelvonuláson, utóbbira saját hajó építésével készülünk – mondta Varga Gábor.

A Körmendi Napok egyik érdekessége, hogy az ország, egyben Körmend első – háború utáni -  tűzijátékát 1963. augusztus 19-én lőtték fel Körmenden. Azért az országos elsőség, mert a hivatalos tűzijátékokat 20-án lőtték fel, az egy nappal a körmendiek beelőztek. A körmendi tűzijáték egészen a rendszerváltásig a fővárosin kívül az egyetlen volt az országban.

A Körmendi Napok továbbra sem marad egyéb látványosság nélkül, amatőr fotósok kiállítása mellett borutca nyílik, a Rába és környezete is bemutatkozik egy tárlaton, fényképezőgép kiállításra és hagyományőrzők bemutatójára is várják az érdeklődőket.

Vas Vármegye Vitézlő Rendje tábori élettel és hadijátékkal készül. Szent István ünnepén koncertekre várják a nézőket a Szent István térre, majd vasárnap „jó ebédhez szól a nóta” a Batthyány-kastély kertjében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!