Sport

2014.01.14. 14:55

Haladás: Németh Gábor nem jön, Andorka Péter mehet

A Vasas vasi származású hálóőrére, Németh Gáborra számítanak az angyalföldi vezetők, így a portás nem költözik Szombathelyre. Amennyiben Andorka Péter az eddiginél több játéklehetőségre vágyik, távozhat.

Pum András

Miután a Vasas vezetői ragaszkodnak az Artner Tamás által kinézett Németh Gáborra, új kapus után kell nézniük a szombathelyieknek. A vasiaknak még nem döntötték el, ki lesz a befutó. Andorka Péter viszont megfelelő ajánlat esetén távozhat. A támadó - akinek nyárig él a szerződése -  ősszel a bajnokságban egyszer volt kezdő, háromszor csereként lépett pályára, gólt nem szerzett.

- Németh Gábor hétfő este felhívott, elmondta, a Vasas szakmai stábja számít a játékára, sőt, vélhetően nyáron lejáró szerződését is meghosszabbítja - tudtuk meg Tóth Miklóstól, a Haladás ügyvezető igazgatójától.

- Egyelőre nem döntöttük el, hogy a múlt héten próbajátékon szerepelt Floszmann Tamás vagy Scheilinger György közül számítunk-e valamelyikükre - rajtuk kívül ugyanis más jelöltünk is van. Jagodics Bence a Lombard Pápánál szerepel próbajátékon, NB III-as csapatunk védője az eddiginél többet szeretne futballozni, ha megfelelő ajánlat érkezik érte, elengedjük. Andorka Péterrel közölte a szakmai stáb, hogy tavasszal sem tud a mostaninál több játéklehetőséget biztosítani számára a bajnokságban, ha úgy gondolja, kereshet magának más együttest. Andorkáért három-négy NB II-es csapat érdeklődik, ám támadónk még nem döntött, megy-e vagy marad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!