"A sánta embert könnyű legyőzni" - mondja Pars Krisztián

Elég régóta nem tudunk Pars Krisztián újabb nagy sikereiről beszámolni. A Dobó SE olimpiai bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok kalapácsvetője jó ideje küzd sérülésekkel. A tavalyi lovaglóizom-műtéte után a riói olimpián a hetedik helyig finiselt, idén azonban eddig az április 29-ei Savaria Kupán elért 76,84 méteres dobása volt a legnagyobb. Nincs mit szépíteni, nagyon el van maradva korábbi önmagától. Nem könnyű a helyzete, de mindent megtesz, hogy indulhasson hetedik vb-jén és ott a nyolcas döntőbe jusson.

Az idei Gyulai Memorial nem éppen jó emlék Pars Krisztián számára, 73,02 méterrel kilencedik lett
Fotó: Földi Imre

- A tavalyi műtét erre az évemre is kihat. Két hónap elég volt a műtéti hely regenerálódásához, de az ideg-izom együttműködés még mindig nem úgy szuperál, mint korábban. Az, amelyből éltem, a gyorsaság, a robbanékonyság teljesen kiment a lábamból - kezdte megvilágítani a problémáját a 35 éves világklasszis. - Az alapozó időszakban, decembertől márciusig természetesen nem a gyorsításon, hanem nagy terheléssel az erőfejlesztésen dolgoztunk. Ezután következett volna a gyorsító munka, de a Savaria Kupa után néhány nappal egy dobásnál későn ért le a bal lábam, és "megszabtam" az egész bal oldalamat. A kis mellizom húzódása a mai napig nem jött rendbe. Két-három hétig csak a mellizomfájdalmat éreztem, június elején, a Budapest-bajnokságon viszont az első dobásom elindításánál hatalmas zsibbadást éreztem a karomban. Az MRI-vizsgálat kiboltosulást állapított meg az 5. és 6. nyakcsigolyám között. Így is erőltettem tovább az edzést, aztán egy rossz csípőmozdulat után a derekam is odalett. Az országos bajnokság előtt két nappal még felkelni sem tudtam. Mindent és mindenkit mozgósítottam, hogy segítsenek az izom ellazításában. A derekam azóta rendbe jött, de a nyakam nem, és ez nagyon visszafog dobás közben. A nehéz, 8 kilós szerrel nincs semmi baj, de a 7,26-ossal és a 6-ossal való gyakorlás során a gyorsabb mozdulatokat nem tudom úgy elviselni, és ott a technikám sem megfelelő. Csak az első két forgás jó, a másik kettő sebességileg nulla. Hiába akarom hajtani, behúzom a karomat - gondolom, így védekezik a szervezet. Két forgásból pedig nem lehet nagyobbat dobni.

De még mindig van egy hónap az augusztus 8-án rajtoló londoni világbajnokságig.

- Mindenféle kezelésre járok, hogy rendbe jöjjön a nyakam. Dobás közben már nem érzem a zsibbadást, csak az ujjvégeimen maradt meg. Normál esetben ez a probléma egy-két hónapon belül rendbe hozható, de közben engem rángat a kalapács. Mert nem lehet megállni, edzeni kell. A legborzasztóbb az, hogy minden mást tudok csinálni, szökdelni, súlyt emelni is nagy súlyokkal, az erőm megvan, csak egyelőre sebességben nem működök. Ha sikerül helyrejönnöm, akkor 78 méter körüli eredmény lenne most a realitás. Ha viszont úgy érzem, hogy nem tudok 77 métert a vb előtt, akkor azt hiszem, nem indulok el. Nem szeretném a statisztikámat elrontani, eddig minden egyes világversenyemen ott voltam a nyolcas döntőben.

Hogy mit érez egy világklasszis, ha egy nem világ-, de egy kisebb nemzetközi versenyen is csak "sokadik"?

- A sánta embert könnyű legyőzni. Nem úgy fogom fel a versenyeket, hogy tökéletes állapotban vagyok és kikaptam, hanem úgy, hogy ilyen állapotban is tudok 74 métert dobni. Más ebben a helyzetben talán 70-et sem tudna. Ezt próbálom tudatosítani magamban. Még van esély, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. Ha jó a technikám, és felgyorsulok, az már négy-öt méter pluszt jelent.