Sport

2006.09.29. 02:29

Hatos Gábor tizenegyedik

Kanton (he) - A csütörtökön szőnyegre lépő két magyar egyike, - Ritter Árpád és Hatos Gábor - sem tudott pontszerző helyen végezni a birkózó- világbajnokságon. Utóbbi, a Haladás-Force válogatottja 11. lett a 74 kilósok mezőnyében.

Mórocz Zsolt

A kínai vb-n a 84 kilós szabadfogásúaknál induló Ritter Árpád a súlycsoport tavalyi Eb-ezüstérmesével, a török Balcival került szembe, aki mindkét menetet - egy-egy mögékerüléssel - 1:0-ra nyerte. Mivel a török nem jutott a döntőbe, Ritter kiesett.

Csütörtökön este Wöller Gergőtől jött egy nyugtalanító üzenet: Hatos Gábor ott Kínában összeszedett egy mandulagyulladást. Első ellenfele, a viatnami Hoj Li Duj így sem okozott gondot a Haladás-Force 74 kilós Eb-bronzérmesének, hisz már az első menetben véget vetett a párharcnak. Előbb kitolta riválisát a küzdőtérről, majd parádésan ment lábra, és tussal győzött. A második fordulóban viszont komoly ellenfelet kapott a vb- és Eb-ezüstérmes belorusz Gajdarov személyében. Az első etapban Gajdarov lábra ment, majd mögékerült Hatosnak, aztán meg is pörgette a magyart. Később utóbbi is szerzett egy pontot (1:3). A második menetben hasonló volt a forgatókönyv, a fehérorosz birkózó lábra támadott, majd következett a mögékerülés és a pörgetés, zárásként pedig Hatos gyűjtött be két pontot (2:3). Most már csak abban lehetett bízni, hogy a fehérorosz elmenetel egészen a döntőig. Sajnos nem így lett. Görög ellenfelét még legyőzte, de az iránitól kikapott, így elszállt Hatos utolsó esélye is. Veréb István tanítványa végül is a 11. helyet szerezte meg a 35 fős mezőnyben. (A jövő évi, olimpiára kvalifikáló vb-n az első tíz hely kvótát ér.)

- Jobbaktól kaptak ki a fiúk, ez az igazság. Hatos Gabinak még túl nagy falat volt a fehérorosz Gajdarov. Ritter Árpi esetében pedig tudtuk, hogy egy pontok döntenek majd. Ezúttal nem ő nyert - értékelt röviden Gulyás István szövetségi kapitány.

Szabadfogás, 74 kg: 1. Ibragim Aldatov (ukrán), 2. Asgharbazrei (iráni), 3. Tigijev (üzbég) és Pritzlaff (egyesült államokbeli).

Ma a szabadfogásúak is befejezik a vb-t, még két magyar lép szőnyegre, a 96 kilós Kiss Gergely, illetve a 120 kilós Aubéli Ottó.

Birkózó-világversenyekkel kapcsolatos hír, hogy a nemzetközi szövetség (FILA) visszaadta az eddig bizonytalankodó Bakunak a jövő évi olimpiai kvalifikációs vb rendezésének jogát. Ugyanakkor egy nagy magyar sikerről: a pekingi olimpia birkózóversenyeinek szervezési igazgatójává választották dr. Hegedűs Csabát, a magyar szövetség elnökét, Szombathely díszpolgárát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!