Egy félidő kevés volt

2018.11.04. 21:42

Hazai pályán bukott el a SZoESE női kosárcsapata

Fájó hazai vereséggel folytatta az amatőr NB I-es női kosárlabda-bajnokságot a Szombathelyi Egyetemi SE.

Tóth Gábor

Fotó: Unger Tamás

Szombathelyi Egyetemi SE–Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia Budapest 66-68 (16-10, 22-18, 15-26, 13-14). – Szombathely, 100 néző, amatőr NB I-es női kosárlabda-bajnokság, vezette: Szalai Zs.

SZoESE: Fekete T. 2, Mezősi 10, Jakubovics 4, SZABÓ-HAKLITS 31/24, Plózer 7. Csere: TÓTH A. 8, SÁNDOR 4, Koltay –. Edző: Szabó László.

Jól kezdte a mérkőzést a SZoESE, kemény védekezésre építve gyorsan magához ragadta az irányítást, s a vezetést. A folytatásban pedig feljavult a szombathelyiek tá­madójátéka is, így stabil e­lőnyt építettek ki maguknak – a nagyszünetben kereken tíz ponttal vezettek (20. perc: 38-28). Fordulás után azonban nagyot változott a játék képe. A hazaiak ugyanis szétszórt játékkal tértek vissza a pályára.

 

Sok labdát adtak el, amiből sorra kapták a könnyű kosarakat, továbbá tiszta dobóhelyzetekből sem tudtak betalálni. A budapesti gárda elkapta a fonalat, felzárkózott, majd fordított. Az utolsó etap 53-54-es vendégvezetésről kezdődött. Ekkor már rendezte sorait a SZoESE, kiegyenlítettt meccset láthattak a szurkolók, de az előny rendre a vendégeknél volt – a házigazda kénytelen volt futni az eredmény után. A hajrá izgalmasan alakult, fej fej mellett haladtak a csapatok. Két ponttal vezetett a Kiss Lenke, volt még hátra 15 másodperc, támadhatott a SZoESE, ám eladott labdával zárult a hazaiak akciója. És szombathelyi vereséggel zárult a jó iramú mérkőzés.

Szabó László: – Egy közvetlen riválistól szenvedtünk el nagyon fájó vereséget. Az első félidőben még rendben volt a játékunk, ám a folytatásban sokat hibáztunk, és a végére erőben is elfogytunk. Ma jobb volt ellenfelünk, megérdemelten nyert. TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában