Sport

2016.12.20. 17:05

Hazaigazolt az olimpikon

Szombathely - Nem egészen egy éve a zavartalanabb olimpiai felkészülés reményében igazolt át a Haladás VSE-től a Csepelhez ifj. Veréb István birkózó. Most ugyanezért tért vissza nevelőegyesületéhez.

Horváth Erika

A most 29 esztendős ifj. Veréb István 24 évet töltött el a Haladás VSE kötelékében, édesapja, idősebb Veréb István birkózóműhelyében nevelkedett; ő is tagja annak a szombathelyi triónak, amely a magyar felnőtt szabadfogású válogatott meghatározó pillére lett. (Ligeti Dániel továbbra is a válogatott rendelkezésére áll, de Hatos Gábor már csak klubszínekben birkózik.) Ifj.

Veréb István két olimpián, hat felnőtt vb-n és hét Eb-n képviselte már a magyar színeket, állt már vb- és Eb-dobogó harmadik fokán is. 2016. januárjában döntött úgy a már Budapesten élő birkózó, hogy elhagyja nevelőegyesületét, és a jobb körülmények, zavartalanabb felkészülési lehetőségek miatt Csepelre igazol. Az idei Eb (12. hely) és a riói olimpia (13.) sem sikerült fényesen. És új kötelék nem bizonyult tartósnak - augusztusban felmondott a Csepelnél.

Könnyen megegyeztek a visszatérésről. A szerződésaláírásnál balról: Veréb István, ifj. Veréb István és Horváth Norbert
Fotó: Unger Tamás

- Amikor István érdeklődött, hogy mennyire lenne nyitott az egyesületünk arra, hogy visszatérjen, azt válaszoltam, hogy tárva a kapu - mondta a hétfői sajtótájékoztatón Horváth Norbert, a Haladás VSE ügyvezető elnöke. - A legjobb helye a nevelőegyesületében lesz. A következő, a 2020-as tokiói olimpiáig szól a megállapodásunk. Az a cél, hogy lehetőségeinkhez képest teljes mértékben támogassuk birkózónk felkészülési igényeit.

- Örülök, hogy visszatért a helyes útra, hiszen itt nevelkedett, ez a hazája - reflektált fia hazaigazolására Veréb István, a zöld-fehérek birkózó-szakosztályának vezetőjeként is. - A fiam és Ligeti Dani jelenleg a magyar szabadfogás két legértékesebb birkózója, megpróbáljuk a felkészülésüket mindenben segíteni, mert a cél a tokiói olimpián és az addig rendezendő vb-ken, Eb-ken való jó szereplés.

- Majdnem egy éve azért mentem el, mert a riói olimpiára zavartalan felkészülést szerettem volna - egy évre írtam alá a Csepelhez. Akkor és most is az a priorítás, hogy az olimpiára nyugodtan készülhessek, és minden lehetőségem meglegyen arra, hogy a lehető legsikeresebben szerepeljek a világversenyeken. A klubkeresésben a nevelőegyesületem első helyet élvezett. Horváth Norberttel nagyon hamar megegyeztünk, egyeztek a nézeteink a következő négy évről.

- Ezek szerint a Csepelben nem váltak valóra az elképzelései?

- Más oka van annak, hogy augusztus végén felmondtam a klubnál, arról nem igazán szeretnék beszélni.

- Akadt olyan téma, amelyben viszont a legszélesebb nyilvánossággal is megosztotta a gondolatait.

- Az olimpia után, két négyéves olimpiai ciklus közötti holtidőben írtam egy levelet a Magyar Birkózó Szövetség elnökének, csak nem kaptam rá választ, úgyhogy publikussá tettem. Előtte a szövetségi kapitány Ritter Árpáddal többször említettük, hogy kellenének változások főleg a szabadfogású szakágban, de nem nagyon történt semmi.

Ezt elégeltem meg, és úgy gondoltam, hogy el kell mondanom azt, hogyha világszintű eredményeket akarnak elvárni tőlünk, ahhoz hasonló feltételek kellenek. Akkor viszont, hogyha amatőr körülmények között készülünk, lehetlen világszintű eredményeket elérni, és ezt nem is lehet elvárni. Számunkra, birkózók számára a következő hónapokban derül ki, hogy lesz-e és mekkora fordulat. Újra Gulyás István lesz a szövetségi kapitány, ismerjük egymást, évekig dolgoztunk már együtt.

Azt még nem tudjuk, hogy neki pontosan mi lesz a feladatköre, bízom benne, hogy Ritter Árpád is edző marad, és tudok tovább dolgozni vele.

- Továbbra is a lakhelye, Budapest lesz a bázisa?

- Ismert, hogy a válogatott szinte egész évben együtt edzőtáborozik. A maradék felkészülési időmet megpróbálom majd - a válogatottbeli programtól függően - minél hasznosabban eltölteni, vagy külföldön, vagy Budapesten. Az a célom, hogy a tokiói olimpia sokkal jobb legyen, mint a riói volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!