Sport

2009.06.13. 02:27

Héra veretlenül nyert

Liechtenstein (gz) - Első magyarként Héra Imrének, a Haladás-Szova VSE sakkozójának sikerült nyernie az immár 27. openen.

Gergácz Zoltán

Tizenhét ország 107 versenyzője ült asztalhoz a 27. alkalommal megrendezett open főversenyén. A szombathelyi színeket Héra Imre, a Haladás-Szova VSE versenyzője képviselte, nem is akármilyen sikerrel. Veretlenül lett tornagyőztes. Az erős mezőnyben legnagyobb riválisa a német olimpiai válogatottban tavaly debütáló, mindössze 18 esztendős Sebastian Bogner (2511 Élő-pont) volt, aki négy forduló után százszázalékos teljesítménnyel a mezőny élén állt. Fortuna az 5. fordulóban hozta össze Hérával, s a vasi versenyzőnek sötéttel sikerült nyernie, ezzel fél ponttal meg is előzte. A vége szoros lett: a kilenc fordulóban mindketten 7 pontot gyűjtöttek, de meggyőző Buchholz-előnnyel Héra lett a torna győztese - a közel három évtizedes múltra visszatekintő torna történetében első magyarként. A harmadik helyen Faragó Iván végzett. Héra a tornagyőzelem mellé 10 Élő-pontot is kasszírozott, így a júliusi FIDE-listán már 2557 lesz a neve mellett, ami eddigi legjobb eredménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!