Sport

2014.03.04. 18:10

Héraklész gála: Gyurátz Réka harmadik

A Magyar Olimpiai Bizottság tizedik, jubileumi Héraklész gáláján Gyurátz Rékát a lányok harmadik helyezettjeként köszöntötték.

Horváth Erika

Hagyomány, hogy minden évben köszöntik a – 2001 óta létező – Héraklész program legeredményesebb sportolóit. 2012 óta a MOB működteti ezt az utánpótlás-menedzselő rendszert; a pénteki díjátadón – ahogy Borkai Zsolt MOB-elnök fogalmazott – a legjobbak közül is a legjobbakat ünnepelték.

Az atlétika-utánpótlás két díjazottja: a lányoknál harmadik kalapácsvető, Gyurátz Réka és a junior Európa-bajnok diszkoszvető, a nyíregyházi Szikszai Róbert, aki ötödik lett a fiúknál. Fotó: Lengyák György

A csapat és kiscsapat kategóriákban nemenként az 1–3., egyéniben az 1–6. helyezetteket jutalmazták. A lányoknál a junior világ- és felnőtt Európa-bajnok öttusázó Földházi Zsófia, valamint a felnőtt Eb-n hetedik, ifjúsági világbajnok, junior Eb-ezüstérmes, ifi Európa-bajnok, EYOF-második cselgáncsozó, Gercsák Szabina mögött a Dobó SE ifjúsági világbajnok, korosztályos világcsúcstartó, junior Eb-ezüstérmes kalapácsvetője, Gyurátz Réka lett a harmadik. Réka mellett edzőit, Németh Zsoltot és Németh Lászlót is jutalmazták.

A fiúknál a kétszeres ifjúsági világ- és egyszeres Európa-bajnok Hajdú Jonatán nyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!