Sport

2009.06.13. 07:12

Hol folytatja pályafutását Császár Gábor?

Szombathely - Császár Gábor jó idényt tudhat maga mögött. A férfi kézilabda-válogatott meghatározó tagja lett, míg klubcsapatával, a Viborggal hatodik helyen végzett a dán bajnokságban.

Vastag Nándor

A kenyeri Császár Gábor a celldömölki Eötvös DSE-ben kezdett el kézilabdázni egészen fiatalon, majd 2000-től hét éven keresztül a Dunaferrt erősítette. Dunaújvárosban elismert játékos lett az irányító - több bajnoki bronzot és egy kupaezüstöt is szerzett -, majd 2007-ben a dán Viborghoz igazolt. A 183 centis, 90 kilós kézilabdázó eddig 106-szor lépett pályára a válogatottban, és 316 gólt lőtt - szerepelt többek között a 2004-es athéni olimpián is -, de igazán az idei év hozta meg számára kiugrást. A januári horvátországi vb-n jobbátlövőként is bátran számított rá Hajdu János szövetségi kapitány, és döntő érdeme volt az előkelő hatodik hely megszerzésében. A Viborggal is hatodik lett a 14 csapatos dán ligában, ám Császárban nincs hiányérzet.

- Jó eredmény a dániai hatodik hely - jelentette ki határozottan a 25 éves kiválóság. - Mikor kiigazoltam, 11 játékos cserélődött a keretben, és teljesen új csapatot kellett építeni. Az első évben a 11. pozícióban zártunk, ám most már mindenkivel felvesszük a versenyt. Ugyanebben a felállásban jövőre is előre tudnánk lépni, de úgy tűnik, egy-két játékos távozik.


Császár Gábor már régóta tagja a magyar kézilabda-válogatottnak, egyszer olimpián is szerepelt 
Fotó: Szendi Péter

- Ön is eligazol? A hírek szerint az MKB Veszprém felé tart.

- Egyelőre még nem tudok sok újdonsággal szolgálni az ügyben. Vannak lehetőségeim, más országokból és Veszprémből is kerestek, de még kérdéses, mi lesz a legjobb megoldás.

- Hol folytatná legszívesebben?

- Legszívesebben Kenyeriben a bátyáimmal fociznék egy csapatban. De komolyra fordítva a szót: az a legfontosabb, hogy az ember jól érezze magát, és boldog legyen ott, ahol él. Viborgban semmire nem lehet panaszom, megtaláltam a számításom, ezért nem akarok mindenáron csapatot váltani. Amikor kijöttem, az volt a célom, hogy minél többet játsszak, s ez meg is valósult. Az elmúlt két évben, úgy érzem, sikerült több területen is előrelépnem. Főleg a védekezésben, de lelkileg is megerősödtem, sokkal magabiztosabb vagyok. A következő szezonra egyébként új edző készíti fel az együttest, akivel már beszéltem, és nagyon szimpatikusan állt a helyzethez. Elfogadta, hogy csapatot keresek, és elmondta: ha visszatérek, mindenképpen számít rám.

- A vb-hatodik válogatottnak meghatározó tagja volt irányítóként és átlövőként is. Elképzelhető, hogy a jövőben éremért is harcolnak?

- Fiatalon kerültem a nemzeti csapatba, így sokat tanulhattam az idősebbektől. Most már én is úgy érzem, hogy jobban tudok segíteni a válogatottnak, s aminek nagyon örülök, hogy ez a vb-n is látszott. Amúgy nem vagyok igazi átlövőtípus, de szeretek azon a poszton is játszani - fürgeségemmel meglepetést tudok okozni az ellenfeleknek. A válogatott pedig fiatal, fejlődőképes csapat; ott van a helye a világ élvonalában. Bízom benne, hogy hamarosan az éremért harcolunk a világversenyeken, és talán az olimpiára is eljutunk.

- Az Eb-selejtezők után marad ideje a pihenésre?

- Szeretném, ha a következő másfél hétben eldőlne a sorsom, a pihenést tiszta fejjel akarom kezdeni. Előreláthatólag négy hetem lesz a kikapcsolódásra és a feltöltődésre - eljövök majd Kenyeribe is, és élvezem a falusi életet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!