Sport

2013.01.05. 12:27

Illés Bélának a pályán könnyebb dolga volt

A Szombathelyi Haladás sportigazgatója, az Illés Béla Football Akadémia alapítója, Illés Béla nap mint nap szembesül azzal, cseppet sem egyszerű feladat egy klubot igazgatni.

Pum András

Illés Béla örül, hogy kisebbségi tulajdonosként, sportvezetőként sem kell reggeltől-estig az irodájában ücsörögnie, hiszen az 540 NB I-es bajnokit a háta mögött tudó volt válogatott futballista mégiscsak a pálya mellett érzi magát a legjobban.

- A pályán könnyebb dolgom volt, ott csak a focira kellett koncentrálni - mondta Illés Béla a blikk.hu-n - Szerencsére nem kell órákat az irodában ülnöm, azt nem is nagyon bírnám. Kint vagyok a gyerekek edzésén és persze a Haladás pályájára szintén ellátogatok. A fiataloknak tartunk egyéni képzéseket is, olykor előfordult már, hogy beszálltam az edzésbe. Mozgásnak is kiváló, hiszen nyár óta nem nagyon fociztam. A családommal Szombathelyre költöztünk, amíg Biatorbágyon éltünk, rendszeresen játszottam az MTK öregfiúkcsapatában, itt sajnos nincsen nagypályás bajnokság a mi korosztályunk számára - így Illés, akinek 11 éves fia, Bence már futballozik

- Remélem, hogy az akadémián minél több tehetséges gyereket nevelünk fel a Haladás számára. Ha pedig sokan meghatározó játékosok lesznek az első csapatnál, akkor megcélozhatjuk a nemzetközi kupaszereplést - folytatta Illés. - A mezőny nagyon kiegyenlített, de úgy gondolom, ott a helyünk az első nyolcban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!