Sport

2016.12.13. 17:05

Ilyennek látták az őszt

Körkép - A Megyei II. osztály körmendi csoportjának éllovasait kérdeztük, hogy milyennek látták a bajnokság őszi szakaszát.

Kelemen Attila

Körmend

1. VISZÁK

A Viszák nagyon nagy múltra tekint vissza a futball történelmében, hiszen 1975 óta a megyei II. osztályban szerepel a Viszák Községi Sportegyesület - tudtuk meg Károly Csaba elnöktől és Horváth József játékosedzőtől. - Voltak már jobb és rosszabb éveink is. Az idei őszi szezonban az erőviszonyokhoz képest jól szerepelt a csapat, a jó egyéni teljesítmények mellett az összetartás és a csapategység hozta meg a kimagasló eredményt. Mindezek mellett óriási lendületet adott a Viszák-Brigade néven megalakult szurkolótábor, mely ebben az osztályban egyedülálló.

A Viszák nem a nagyarányú győzelmekre gyúrt a bajnokság első felében, ellenben sok pontot gyűjtve a tabella élén végeztek. A csapatkapitány, Agg András (jobbra) is négy találattal járult hozzá csapata őszi elsőségéhez. Képünk a Rábahídvég elleni találkozón készült Fotó: Unger Tamás

2. KÖRMEND VSE

- A 2016/2017-es megyei II. osztályú bajnokságot a létszám- csökkenés és a rivális csapatok megerősödése miatt is nagy várakozással kezdte el az egyesületünk - tájékoztatott Kutasi Tibor vezetőedző. - Tudtuk, hogy ebben a csoportban van 6-7 olyan csapat, amely képes mindenre egymás ellen. Ez be is igazolódott a bajnokság során. Mivel a csapatban nyáron alig volt mozgás, a gerinc megmaradt, így a nyári igazolásainkat célirányosan végeztük. Két játékost szerződtettünk, direkt posztokra. A csatársor megerősítésére Pesti Gábort Nádasdról, Horváth Dominikot Csepregről a középpálya és a védelem megerősítésére szereztük be. Mind a két labdarúgót jól ismertem, hiszen a Kék Sünik ULC-ben nevelkedtek annak idején. Nem okoztak csalódást.

Ennek a szellemében kezdtük a felkészülést, terveztük meg a ponttervünket. Külön helyezést nem tűztünk ki célul, hiszen a pontterv teljesítése a jó helyezést is biztosította. Minimálisan 32 pontot, maximálisan 38 pontot tartottunk reálisnak az egyesület vezetőségével. Ebből 35 pont lett, ami megmutatta, hogy jól mértük fel a helyzetünket. A közel 75 százalékos teljesítmény jónak mondható ezen a szinten.

A rúgott gólok tekintetében elégedett vagyok, hiszen meccsenként a négy gólos átlag megfelelőnek tűnik. Sajnos a védelmünk néha lyukas" volt, és soknak találom a kapott két gólos átlagot. Csak egy meccsen nem rezdült meg a hálónk, de akkor meg az ellenfél nem állt ki ellenünk. A többi mérkőzésen sajnos gólképesek" voltunk hátul. Ebben közrejátszott az is, hogy néha sérülések, eltiltások és munkahelyi elfoglatságok miatt felforgatott védelemmel kellett játszanunk. Ezt mindenképpen javítani kell tavasszal. Nehezen indítottuk a szezont, és nem álltunk össze az elején.

Ebbe belecsúszott két döntetlen is, ami nagyon rosszul fizetett. Aztán nem jött jól a hazai Magyarszecsőd elleni fiaskó és a rábatótfalusi vereség sem. Ezeknek mentális és fegyelmezetlenségi okai voltak. Néhány játékosomnak a fejében kellett rendet rakni!

- A következő hét mérkőzésre összeállt nagyon a társaság, és azt kezdte játszani, amit tud, és amit elvártam tőlük szakmailag. Nagyot javult a figyelem. Csak a Téglagyári SE állított meg bennünket, ami így utólag talán azért fájó, mert az őszi 1. helyünkbe került.

- Kialakult a gerince a csapatnak. A középpályás sorunk a megyei II. osztályban az egyik legerősebb és nem utolsósorban gólképes. Húsz gólt termeltek. Elől Velekei László (15 gól, 10 gólpassz) és Pesti Gábor (10 gól, 4 gólpassz) 25 gólt rúgott. Fiatal kora ellenére megbízható teljesítményt nyújtott a kapus Balogh Ádám. Hátul Meixner Péter az, aki hétről hétre jó és megbízható produkcióval rukkolt elő. Kiemelném a 37 éves Jóna Balázst, akinek talán rossz mérkőzése nem is volt a szezonban. A középpályásoknál nagyon sokat tett a sikerért játékával Vilics Bálint és Horváth Dávid. Igazi vezéregyéniségei voltak a csapatnak.

- A tavaszi szezonra is szeretnénk becsületesen felkészülni. A bajnokság kezdéséhez igazodva január közepén kezdjük el a munkát teremben, műfüvön és természetesen, ha az időjárás megengedi, több edzőmeccsel próbálunk minél jobb állapotba kerülni a második felvonásra. Az már látszik, hogy ebben a sorozatban nagyon hibázni nem lehet, hiszen sok majdnem egyforma képességű csapat van. Ráadásul nagyon szoros a tabella. Aki lépést téveszt, rögtön pozíciót veszt.

A télen reméljük, nem távozik senki az együttesből. Van néhány sérült játékosunk, akik ha remélhetőleg felépülnek, akkor a keretünk tovább erősödik. Ha így marad, akkor húsz fős kerettel dolgozhatok tavasszal is, akikből bárkit, bármikor bevethetek élesben. Az egyesület vezetősége minden feltételt biztosít a jó szerepléshez. Nincs teljesítmény- kényszer" a csapaton.

- Külön hangsúlyt fektetünk az utánpótlásra is. Az U19-es csapat a megváltozott szabályok szerint nagyon lefiatalodott! Az őszi második helyük nagyon szép. Szeretnénk megtartani őket, hiszen ha a hozzáállásuk, teljesítményük megfelelő lesz, akkor többen is szerepet kaphatnak a közeljövőben a felnőtt csapatban is.

3. SZARVASKEND

- Nyáron a keret együtt-tartása volt a cél, ez sikerült is, egy játékost kellett huzamosabb ideig nélkülözni eltiltás miatt - kedzte a beszámolóját Nagy Sándor vezetőedző. - Egy jól sikerült nyári felkészülés után a Magyar Kupában élesben is kipróbálhattuk magunkat. Kettő megyei I-es csapatot búcsúztattunk, majd a Király SZE ellen büntetőkkel maradtunk alul. A bajnokságot is jól kezdtük, meggyőző teljesítménnyel nyertünk a tavalyi ezüstérmes Rábatótfalu otthonában. Az őszi szezonban három gyenge mérkőzésünk volt: Bajánsenye, Viszák, Nádalja; mindháromtól hazai pályán kaptunk ki.

A többi mérkőzésen átlagban egyenletes teljesítményt nyújtottunk. A rúgott gólok számával elégedett vagyok (legtöbb a csoportban), a kapott gólok számát sokallom, annak ellenére, hogy csak egy gárda kapott kevesebbet egy góllal, mint mi. A csapaton belül meghatározó játékosok közül többen egyenletes teljesítményt nyújtottak, viszont egy-két játékosnál van hiányérzetem. A beépülő fiatal játékosokkal elégedett voltam.

- Szarvaskenden fontos cél, hogy az utánpótlásra is odafigyeljünk. Szándékunk nekik is heti két edzést tartani, ezek mellet szeretnénk a közeljövőben U14-es csapatot is indítani. Az ifjúsági csapatból is kipróbáltunk játékosokat. Cél, hogy helyi vagy környékbeli fiatalokra építsük a jövő felnőtt csapatát.

- A bajnokságban a cél az 1-3. hely valamelyikének elérése. Egy jó tavaszt produkálva akár az első hely is meglehet, de a minimum az érem, amivel már elégedett lennék. Nehéz lesz, mert a mostani bajnokságban 6-7 azonos képességű csapat van. Ez a bajnokságnak mindenképp jót tesz, így nagyobb értéke van az 1., 2., 3. helynek is. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a téli felkészülésünk biztosított, akár műfüvön, akár teremben. Ezúton köszönet mindenkinek, aki bármit is tesz a csapatért.

1. Viszák 16 12 1 3 35 -23 37

2. Körmend VSE 16 11 2 3 61 -31 35

3. Szarvaskend 16 10 2 4 68 -24 32

4. Kmd. Téglagy. 16 10 1 5 65 -29 31

5. Bajánsenye 16 10 1 5 64 -35 31

6. Rábatótfalu 16 9 0 7 51 -40 27

7. Őriszentpéter 16 8 3 5 44 -24 27

8. Magyarszecs. 16 6 3 7 38 -30 21

9. Szakonyfalu 16 6 2 8 40 -37 20

10. Csákánydor. 16 3 1 12 23 -71 10

11. Rábahídvég 16 1 2 13 20 -93 4

12. Ivánc 16 1 0 15 13 -85 0

Ivánctól 3, Rábahídvégtől 1 pont levonva

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!