Sport

2015.06.26. 11:59

Inter-Crosse: Nyolcadik helyen a szombathelyiek az EK-ban

Szombathely – Remek eredményt ért el a házigazda szombathelyi csapat, a dobogó második fokára állhatott az inter-crosse Európa Kupa ötödik állomásán, a 13. Pannon Kupán.

Tóth Gábor

Az inter-crosse Európa Kupa hat állomásból áll, a szombathelyi torna az ötödik volt a sorban – 18 csapat szerepel a sorozatban, a végén az összetett állás szerint hirdetnek sorrendet. Júliusban, Németországban (Bad Marienberg) ér véget a kupa.

Az elmúlt hétvégén a Haladás VSE Rohonci úti munkacsarnoka adott otthont az inter-crosse mérkőzéseknek (4x12 perc, 20x40 méteres pálya), a 13. Pannon Kupának.. A két szombathelyi csapat mellett egy osztrák, egy cseh és egy szlovák gárda lépett pályára. Szombaton körmérkőzéseket vívtak a felek, vasárnap rendezték a helyosztókat. A házigazdák I. számú csapata remekül teljesített, ezüstéremmel zárt.

A házigazda szombathelyi együttes egyik legjobbja, a különdíjas Nagy Ádám tör kapura. Fotó: Szakály Ferenc

– Nagyszerű eredményt értünk el, ugyanis a kupasorozat, egyben a Pannon Kupa történetében a csapatunk még soha nem állhatott fel a dobogóra, vagyis történelmi sikert arattunk – értékelt elégedetten a házigazdák, a szervezők nevében Szakály Ferenc testnevelő. – az idén egyébként kiegyensúlyozottan teljesítünk, most az előkelő nyolcadik helyről várjuk az Európa Kupa folytatását, látszik, hogy fejlődünk. Szeretnénk részt venni az utolsó, németországi versenyen is, jó lenne megőrizni előkelő pozíciónkat – vagy talán még előrébb is léphetnénk egy keveset. Azt viszont sajnálom, hogy csak öt csapat vett részt a tornánkon, két cseh és egy olasz együttes ugyanis különböző okok miatt lemondta a részvételt. Ettől függetlenül, akik itt voltak, elégedetten távoztak, mind a színvonal, mind a helyszín, mind a szervezés minden igényt kielégített.

13. Pannon Kupa, végeredmény: 1. Ontario (Csehország), 2. Szombathely I., 3. Sepletáci (Szlovákia), 4. Vienna Ewoks (Ausztria), 5. Szombathely II. Legjobb magyar játékos: Nagy Ádám (Szombathely, 31 gól 6 mérkőzésen).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!