Kosárlabda

2019.05.21. 20:01

Ismét simán győzött a Falco KC

Az NB I-es kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjének második mérkőzésén a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely könnyedén nyert a Kecskemét vendégeként.

Tóth Gábor

Perl Zoltán 16 ponttal vette ki a részét a fölényes győzelemből

Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba

A párharc első, szombathelyi mérkőzésen a Falco 102-60-ra nyert – és ezúttal is esélyesként lépett pályára.

A házigazda hozta el a labdát, de a vendég szerezte az első pontokat. Aztán a KTE átvette a vezetést. Erős tempót diktáltak a felek, felvállalták a bátor támadójátékot. Felváltva találtak be a csapatok, váltott vezetést mutatott az eredményjelző (6. perc: 12-14). Az első etap is nagy küzdelmet hozott, érezhető volt, hogy a KTE ezúttal nem adja olcsón a bőrét. Tóth Norbert büntetőivel alakította döntetlenre az első negyed végén az eredményt. Sok távoli dobással próbálkozott a házigazda, de a szombathelyiek szerencséjére nem célzott a legjobban. Egyébként jól, nagy rohamokkal kezdte a második játékrészt a Falco. És a folytatásban is lendületben, támadásban maradt. A 14. percben időt is kért a házigazda (24-30). A Kecskemét próbált szigorítani a játékán – de nem talált fogást az egyre magabiztosabb, remekül védekező vasi gárdán. Bíró vonta ki a játékból Greent. Bruinsma pedig 10 pont fölé növelte a Falco előnyét (17. perc: 26-37).

Az újabb hazai időkérés sem segített, robogott tovább a Perl által vezérelt Falco, rengeteg hibába, rontott dobásba, eladott labdába hajszolta bele ellenfelét. És úgy produkált egy nagyszerű második negyedet, hogy Curry sérülés miatt korán kivált a játékból, és a triplák sem jöttek. Már közel 20 pont volt a különbség a 20. percben – nagyon kellett a szünet a KTE gárdájának (28-47).

Fordulás után sem változott a játék képe, a Falco gyorsabban, pontosabban, szervezettebben játszott. A házigazda nehezen tartott a lépést (24. perc: 31-54). Így a különbség bőven 20 pont fölé hízott (27. perc: 34-61). Nagyon könnyedén, olykor látványosan játszott a szombathelyi alakulat – nem úgy tűnt, hogy a házigazda kilábalhat a mély hullámvölgyből. Aztán a minden mindegy alapon rohamozó Kecskemét 20 pont alá küzdötte magát (32. perc: 48-67).

Perl Zoltán 16 ponttal vette ki a részét a fölényes győzelemből
Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba

Kicsit megakadt a Falco játéka, sok dobást rontott, szellősebre vette a védekezést, de ettől függetlenül is uralta a meccset. Amikor kellett, valaki mindig betalált. A percek múlásával fel is hagyott a nagy küzdelemmel a KTE (35. perc: 50-73). Nem is kellett megszakítani a szombathelyi kulcsjátékosokat. A Falco pedig nem kapkodott, csendesen lepergette a perceket a végén – mindkét csapatban mindeki pályára léphetett.

Az egyik fél három megnyert meccséig tartó párharcban 2-0-ra vezet a Falco.

 

Jegyzőkönyv

Kecskeméti TE-Duna Aszfalt–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 56-85 (20-20, 8-27, 15-18, 13-20)

Kecskemét, 700 néző, NB I-es kosárlabda-mérkőzés, negyeddöntő, második találkozó, vezette: Földházi T., Papp P., Győrfy R.

KTE: Wittmann 7/3, Green 2, Derasimovic 16/3, Dramicanin 10/6, Karahodzsics 8. Csere: Molnár M. 7, Dimic 6, Mészáros –, Molnár D. –, Lukács –, Fülöp –, Plézer –. Edző: Forray Gábor.

Falco: Govens 3/3, Váradi 11/3, Curry 8, Balmazovic 8/3, Reddic 6. Csere: Bruinsma 19, Perl 16, Tóth N. 8, Bíró 4, Hódi –, Verasztó –, Körmendi 2. Edző: Gasper Okorn.

Az eredmény alakulás. 3. perc: 7-4. 6. perc: 12-14. 14. perc: 24-30.14. perc: 24-30. 17. perc: 26-37. 20. perc: 28-47. 24. perc: 31-54. 27. perc: 34-61. 30. perc: 43-65. 32. perc: 48-67. 38. perc: 56-79.

Folytatás pénteken (18.00), Szombathelyen – és jó esély van arra, hogy befejezi a negyeddöntőt a vasi gárda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában