Sport

2009.03.24. 03:27

Játékos sportverseny diákolimpia: ezüstérmes a Derkovits

Szombathely - A játékos sportverseny diákolimpia országos döntőjében nagy küzdelemben második lett a Derkovits, a Zrínyi hetedikként zárt.

Vastag Nándor

A nagy múltú, 1989-ben - vasi kezdeményezésre - útjára indult sorozat döntőjének 2003 után ismét Szombathely, méghozzá az Arena Savaria adott otthont a Városi Diáksport Bizottság rendezésében. Az ünnepélyes megnyitó után a nyolccsapatos finálé hatalmas buzdítás köze-pette kezdődött el, a gyerekeket sok szülő kísérte el - akik dobbal kereplőkkel, sípokkal varázsoltak remek hangulatot a csarnokba -, persze legtöbben a két vasi csapat, a Derkovits és a Zrínyi sikeréért szorítottak. 

A Derkó jól kezdett, a nyitó számban, a hullámlabdában egyből második helyet szerzett. A címvédő egriek a folytatásban három versenyszámban bizonyultak legjobbnak, s a tízfordulós vetélkedő negyedik feladata után már hét ponttal vezettek. A Derkovits azonban nem hagyta magát, tanulói remekül összpontosítottak, és igazán kiélezett, látványos küzdelemben ledolgozták hátrányukat - az utolsó feladat előtt már holtverseny volt az élen, a döntés a bombázóra maradt. (A feladatban a csapatok egymással szemben állnak fel, s az győz, aki a középen lévő zsámolyokról több labdát leüt.) 

Az Eger hatalmas izgalmak közepette minden mérkőzését megnyerte, a Derkovits tanulói viszont csak kettőt, így az egriek sorozatban ötödször bizonyultak a legjobbnak az I-II. korcsoportos tanulók vetélkedésében. A Derkovitsnak nincs szerencséje, már harmadik éve végez ezüstérmes pozícióban. Szomorkodásra persze semmi okuk nem volt a gyerekeknek, a szurkolótáboruk pedig nagy ünneplésben részesítette őket. A Zrínyi először jutott a sorozat fináléjába, és a szereplésére nem lehet panasz. A tanulói kicsit talán rutintalanok voltak, nagyobb figyelemmel akár a negyedik helyet is elcsíphették volna.

A végeredmény: 1. Hunyadi, Eger 68 pont, 2. Derkovits (Bagics Patrik, Balogh Marcell, Gerencsér Márk, Kopcsándi Vivien, Kovács Géza, Kővári Péter, Lueger Jessica Jennifer, Magyarlaki Milán, Márk Diána, Máté Klaudia, Niksz Viktória, Olasz Kevin, Roskó Ádám, Séfer Diána, Szibler Dávid, Szigeti Evelin, Takács Tünde Csenge, Tausz Dominika. Felkészítő: Geröly Zsolt, Kovács Frigyesné) 65, 3. Belvárosi, Jászberény 55, 4. Chernel, Agárd 38, 5. Középkert, Hajdúböszörmény 37, 6. Würtz, Tamási 36, 7. Zrínyi (Szuhogyi Laura, Páncél Dorina, Horváth Cintia, Nagy Nikolász, Tóth Máté, Horváth Krisztián, Molnár Réka, Szabó Kitti, Farkas Jázmin, Auer Milán, Schfer András, Németh Dominik, Németh Anna, Peitli Viktória, Purgai Bar-bara, Udvardi Máté, Varga Egon, Wanek Dominik, Tóth Márton. Felkészítők: Vadász Gábor, Gerlachfalvy Csilla, Őri Gerzson) 34, 8. Általános Iskola, Beled 24.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!