Nagy csatát nyertek

2019.02.08. 20:49

Jobban bírta a végét, így legyűrte a DEAC-ot a Falco

Az NB I-es kosárlabda-bajnokság 19. fordulójában a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a vártnál talán nehezebben, de összességében megérdemelten verte meg a vendég Debrecent.

Tóth Gábor

Fotó: Unger Tamás

A negyedik fogadta a hatodikat, tehát két közvetlen rivális csapott össze. A Falco az előző fordulóban fájó vereséget szenvedett Zalaegerszegen, ennek megfelelően a javítás reményében lépett pályára. A hazaiaknál a sérüléssel bajlódó Perl Zoltán végül vállalta a játékot, bemelegített, leült a kispadra.

Óvatosan, lassú játékkal nyitott a Falco, amit kihasznált, s meglépett a pontosabb DEAC (3. perc: 3-8). Aztán rendezte sorait a házigazda, megérkeztek a triplák is, így a játékrész közepétől már váltott vezetést mutatott az eredményjelző. Ugyanakkor a Debrecen szinte minden támadását ponttal zárta – ami nagyon nem tetszett a közönségnek. Perl két duplája révén megnyerte az első negyedet a Falco. A második etapban is szoros meccset vívtak a felek, nemigen bírtak egymással, és potyogtak a pontok bőségesen (13. perc: 34-34). Akadozott a Falco játéka, időt kellett kérni.

Felgyorsult a Falco, jöttek is a pontok Tóth Norberttől, Reddictől, de minden szombathelyi találatra érkezett válasz. Rendre a vendégeknél volt az előny (18. perc: 45-50). Próbálta megnyomni a félidő hajráját a Falco, de semmi nem akart sikerülni. Erős füttyszó kísérte az öltözőbe a szombathelyi játékosokat (20. perc: 51-60).Fordulás után viszont óriási lendülettel, 7-0-s rohammal nyitott a Falco – rögtön időt kért a DEAC. Továbbra is erős tempót diktált a szombathelyi gárda, de a percek múlásával azért a vendég is magára talált. Már csak azért is volt erre esélye, mert roppant gyenge dobóformával rukkolt elő a sárga-fekete gárda – még a büntetők is akadoztak. Ismét átvette a vezetést a DEAC (26. perc: 64-71).

 

Közben Bruinsma korán begyűjtötte negyedik hibáját, a padra kényszerült. Akart, de szenvedett a Falco, nehezen talált gyűrűbe. Végül 74-76-os állásnál ért véget a küzdelmes harmadik negyed. És a csata folytatódott. Curry második triplájával fordított a Falco (33. perc: 81-80). És ekkor úgy tűnt, hogy felőrli ellenfelét. Ugyanis Perl és Váradi is elkapta a fonalat, Curry fontos pillanatokban talált be. Így egyre nőtt a hazai fór (35. perc: 87-81). A Debrecen küzdött becsülettel, nem akart kikapni, igyekezett lőtávolban tartani ellenfelét. De érezhetően fáradt, egyre nehezebben tartotta a lépést, egyre többet hibázott (38. perc: 95-86). A Falco pedig nem adott lehetőséget ellenfelének arra, hogy visszajöjjön a meccsbe – végül biztosan és összességében megérdemelten nyert (103-96).

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Debreceni EAC 103-96 (30-26, 21-34, 23-16, 29-20)

Szombathely, 2750 néző, NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés, vezette: Kapitány G., Benczur T., Kovács N.

Falco: Govens 11/9, Váradi 16, Balmazovic 8/3, Bruinsma 14/6, Reddic 16. Csere: Curry 18/6, Perl 12, Tóth N. 8. Edző: Gasper Okorn.

DEAC: Dugat 17/3, Manigat 17/6, Borisov 21/9, Ivosev 16, Amigo 6. Csere: Bognár 6, Polyák 8/3, Velkey 5/3. Tóth B. –. Edző: Berényi Sándor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában