Sport

2014.05.22. 17:35

Zsúfolt napok a Pannónia-Ringen

Ostffyasszonyfa - Péntektől vasárnapig a Pannónia-Ring ad otthont a gyorsaságimotoros országos bajnokság, valamint az Alpok-Adria bajnokság és a nemzetközi mezőnyt felvonultató IMRC-sorozat idei második fordulójának.

Tóth Gábor

A szervezők közel 200 versenyzőre, erős, népes mezőnyre és természetesen színvonalas versenyre számítanak. A külföldi versenyzők mellett a legjobb magyar motorosok állnak rajthoz, így a Superstock 600 kategóriában Talmácsi Gábor csapatának pilótái, illetve a bajnoki aranyért harcoló Győrfi Alen, Chrobák János, Magda Attila és a címvédő Gyutai Adrián, valamint a mezőny egyetlen női motorosa, Kis Viktória. Az 1000 köbcentiméteresek között indul a Superbike világbajnokság Superstock 1000 kategóriájában a legutóbbi versenyen hatodik Németh Balázs, Superbike-ban pedig a tavalyi bajnok Sárkány Dezső, illetve Bezzegh István és Juhász Dávid között várható nagy küzdelem. A mezőny egyébként erősen nemzetközi lesz, hiszen érkeznek versenyzők Szlovákiából, Szlovéniából, Ausztriából, Lengyelországból, Romániából, Németországból, Szerbiából és Olaszországból is.

Az olasz Gabriele Gnani készíti fel a motort a nehéz hétvégére (Fotó: Makrai Tamás)

Eduard Socaci

A nézők pénteken szabadedzéseket, szombaton és vasárnap edzéseket, időmérőket és versenyeket láthatnak, ráadásul a tavaly elindított utánpótlás-bajnokság mezőnye a Magyar Motorsport Szövetség története során először versenyez a felnőttekkel egy időben és azonos helyszínen.

Menetrend, péntek: 9.00 időmérő edzés, 15.00 hivatalos időmérő. Szombat: 8.00 időmérő edzés, 12.45 hivatalos időmérő, 15.40 verseny. Vasárnap: 8.00 bemelegítő edzés, 11.35 verseny.

Ertugrul Orman

A Pannónia-Ring várja a sportág kedvelőit, hiszen ritkán látott csemegéhez jutnak ráadásul a belépés ingyenes. A mezőny nagy, főleg külföldi része egyébként már csütörtökön délután, este benépesítette az ostffyasszonyfai létesítményt. kipakolták a szebbnél szebb motorokat, ismerkedtek a pályával és egymással a résztvevők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!