Sport

2015.04.29. 16:23

Kétszeres köszöntés: Bakos Bálint a 18. születésnapjára U23-as Eb-ezüstöt hozott

A Szombathelyi Vívóakadémia idei harmadik világversenyes érmét jegyezhette. Ezúttal Bakos Bálint szállított egy csapatezüstöt az U23-as Európa-bajnokságról.

Unger Tamás

Virágkorát éli a Szombathelyi Vívóakadémia. A 2000-ben alakult egyesület 2012-ben delegálhatott először versenyzőt korosztályos világversenyre. Győrffy Kristóf még nem állhatott dobogóra, de tavaly Bakos Bálint már igen: a kadet párbajtőrcsapattal lett Eb-bronzérmes. Az idei évet pedig nyugodtan illethetjük a parádés jelzővel. Nem egészen két hónap leforgása alatt három világversenyes éremmel gazdagodott az akadémia. Patócs Zsolt tanítványai közül a kadet korú Bende Bence csapatban Eb-, egyéniben vb-bronzérmes lett, most pedig Bakos Bálint hozott egy csapatezüstöt az olaszországi U23-as Európa-bajnokságról.

Bálint a keddi edzésen dupla gratulációkat fogadhatott. Nemcsak az újabb Eb-medál okán, hanem mert éppen aznap ünnepelte a 18. születésnapját. A vicenzai kontinensviadal egyik legfiatalabb szereplője volt, a 71 fős mezőnyben csupán egy szintén 1997-ben született – román – versenyző végzett előtte. Tehát az egyéni kilencedik helyére is büszke lehet.

– Nagyon jó volt, csak pozitív élményeket szereztem ezen az Eb-n – kezdte a lényeggel Bakos Bálint. – Egyéniben a csoportkör után harmadik helyre kerültem a táblán, végül pedig kilencedikként zártam. A nyolcaddöntőben a finn ellen nem volt esélyem, bármit csináltam, ő adott tust. Bár kikaptam, nem voltam csalódott, hiszen a többi meccsen taktikusan vívtam, mindent meg tudtam csinálni, amit a szakvezetőnk, Plásztán Attila mondott.

A csapatversenyekre az egyéni végeredmények alapján a második helyen emelték ki a magyarokat, ezért a 14-es mezőnyben az olaszokhoz hasonlóan nem kellett vívniuk a nyolc közé jutásért.

– Az orosz–német találkozót 45-44-re utóbbiak nyerték, és a győzelemtől felspannolva vártak minket. Jól tartottuk magunkat, de az utolsó kör előtt hárommal elléptek. Berta Dániel viszont a magyarországon tanuló és vívó Bodóczi ellen fordított és a hosszabbításban nyert. Ez nagy bravúr volt. A románok könnyebb ellenfélnek ígérkeztek. Azon a mérkőzésen Buta Levente plusz tíze sokat számított, de én is hozzá tudtam tenni plusz két tust a 45-36-os győzelemhez. Az abszolút favorit, a felnőtt világranglistán is előkelő helyen álló olaszok ellen próbáltunk úgy pástra lépni, hogy képesek vagyunk felvenni velük a versenyt, Hát, ez nem ment. De a végére már feloldódott a csalódottságunk, hiszen ez (25-45) volt a papírforma. Az eredményhirdetéskor már boldogan álltunk fel a dobogóra.

Érdekesség, hogy az elsőéves junior Bakos Bálint saját korosztályában még nem volt válogatott. Azon dolgozik, hogy jövőre sikerüljön beverekednie magát.

– Tavaly óta fizikailag is erősödtem, technikailag gyorsultam, de még hiányzik a rutin, főleg nemzetközi versenyekről.. Sokat segít, hogy felnőtt edzőtáborokba hívnak, ahol válogatott edzőpartnerekkel gyakorolhatok. Most kezdődnek az előválogatók. Jó lenne minél több külföldi versenyre is kijutni, mert egy-egy jó szerepléssel jócskán lehet növelni a ranglistapontokat – és azok alapján alakulnak a válogatottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!