Sport

2015.03.17. 13:20

Vasi éremeső a mezeifutó országos bajnokságon

Kecskemét - A 107. mezeifutó országos bajnokságon remekeltek a vasiak: a felnőtt mezőnyben a szentgotthárdi Koszár Zsolt ezüstérmet szerzett, a korosztályos egyéni és csapatszámokban pedig a SZoESE futói négy aranyat, egy ezüstöt és két bronzot gyűjtöttek.

Horváth Erika

A felnőtt vasi ezüstérmet Koszár Zsolt (Synergy Fitness Szentgotthárd) rendkívül izgalmas versenyben szerezte meg. A 10 km-es táv feléig egy tízfős boly haladt az élen. Utána a békéscsabai Gregor László, a VEDAC-os Kovács Tamás és Koszár Zsolt egy erős váltással elszakadtak a többiektől és fokozták az iramot. Hét km-nél Gregor egy újabb váltással szétrázta a hármast, így a szentgotthárdi futó és a londoni olimpikon az ezüstért küzdött tovább amit egy kemény utolsó körrel, kiváló futással Koszárnak sikerült végül megszereznie.

- Boldog vagyok, örülök az ezüstnek, végig koncentrált és kemény voltam - értékelt Zsolt a versenyt követően.

Szintén nagy elégedettség töltötte el a verseny után a SZoESE edzőjét, Kívés Istvánt is, hiszen tanítványainak szinte minden összejött, négy aranyat, egy ezüstöt és két bronzérmet gyűjtöttek be. A közel negyven szakosztályból 14 szerzett bajnoki címet, de egyedül a SZoESE-nek lett négy aranya, és a további érmekkel, pontszerző helyekkel az összesítésben a Munka-vándordíj harmadik helyért is kiédemelték a VEDAC és a Békéscsaba mögött.

A mezei ob-n sikeres vasi futói. Elöl (balról): Purgai Barbara, Purgai Evelin, Kívés István edző, Varga Dorottya, Varga Alexandra. Állnak: Kummer Norbert, Koszár Zsolt, Molnár Zita, Nemes Gergő, Kívés Blanka, Kovács Attila, Goncsarenko Miléna, Koch Domonkos, Petrovics Alex
Fotó: SZoESE

A junior lányok mezőnyében Molnár Zita esélyeshez méltóan szerepelt. Az első métertől élre állt, fárasztotta, szakította le az ellenfeleket. A megmaradt ötös élbolyt két kilométernél rázta szét. Végül a második helyezettre is 15 másodpercet vert. Zita győzelmének értékét tovább növeli, hogy az ob valamennyi női versenyzője között neki volt a leggyorsabb az átlagsebessége (3:28 perc/1000 m). A felnőtt és az U23-as női mezőny együtt rajtolt, de külön értékelés is volt. Az U23-as kategóriát Varga Dorottya nyerte meg, Purgai Evelin pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Csapatban Varga Alexandrával kiegészülve bajnoki címet szereztek a SZoESE-sek.

A junior fiúk élmezőnyében futott Kovács Attila és Petrovics Alex is. A debreceni Juhász Balázs mögött az utolsó ezer méteren már csak a két SZoESE-s fiúnak maradt esélye a dobogóra. Végül a második fokára Kovács Attila, a harmadikra Petrovics Alex állhatott fel. De arany is került a csomagjukba, hiszen Koch Domokossal az örök mumus VEDAC-ot is megelőzve csapatban bajnoki címet szereztek.

Az országos bajnokság az 5., befejező állomása is volt a Mezeifutó Magyar Ligának. Az összesítésben a SZoESE három junior versenyzője ért el dobogós helyezést: a lányoknál Molnár Zita győzött, a fiúknál Petrovics Alex második, Kovács Attila pedig holtversenyben harmadik lett.

Az ob vasi eredményei. Férfi. Felnőtt (10 000 m): 2. Koszár Zsolt (Synergy-Fitness Szentgotthárd) 31:57,29. U23: 7. Nemes Gergő (SZoESE) 33:36,39. Junior (6000 m): 2. Kovács Attila 19:32,94, 3. Petrovics Alex 19:38,51. Csapat: 1. SZoESE 23 helyezési pont (Kovács Attila, Petrovics Alex, Koch Domonkos). Női, felnőtt (6000 m). Csapat: 6. SZoESE (Varga Dorottya, Purgai Evelin, Varga Alexandra). U23, egyéni: 1. Varga Dorottya 24:25,73, 3. Purgai Evelin 26:59,41 4. Varga Alexandra 28:35,90 Csapat: 1. SZoESE (Varga Dorottya, Purgai Evelin, Varga Alexandra) 8 hp. Junior (4500 m): 1. Molnár Zita 15:40,51 (SZoESE). Csapat: 4. SZoESE 47 hp. (Molnár Zita, Kívés Blanka, Goncsarenko Miléna). Amatőr futam (2 km). Női: 1. Benkő Nóra (Szentgotthárd). Férfi: 4. Kummer Norbert (Szombathely).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!