Sport

2009.12.10. 03:29

Lindner Ádám második lett a TOP-12 asztalitenisz-versenyen

A második legrangosabb hazai asztalitenisz-versenyen, a TOP 12-n a celliek játékosa, Lindner Ádám második lett, miután a döntőben nagy csatában 4:3-ra kikapott Nagytól.

Gergácz Zoltán

A Celldömölki VSE-Mávépcell Wewalka éljátékosa, Lindner Ádám számára jól zárultak a TOP 12 keddi csoportküzdelmei: jó játékkal, mindössze egy vereséget szenvedve csoportmásodikként jutott a legjobb négy közé.

A tegnapi elődöntőben Pázsy Ferenccel került szembe. Lindner a nagyon fontos első szettet a ráadásban hozta 14-re, majd a következőt simán 5-re. A harmadikban 10:7-es állásról veszített 12:10-re. Ám ezt követően 9-re és 7-re nyert, így 4:1-es eredménnyel, viszonylag simán jutott a fináléba, ám minden egyes poénért keményen megharcolt.

A másik ágon a lombardos Nagy Krisztián Pattantyús ellen vesztett állásból, 2:1-ről fordítva nyert könnyedén 4:2-re. A döntő színvonalas és látványos csatát hozott. Az első szettet Nagy, a másodikat Lindner nyerte simán, egyaránt 5-re. A harmadikat Nagy 7-re, majd Lindner percei következtek. A negyedik és az ötödik szettet is 9-re hozta, így meglépett 3:2-re. A kritikus, hatodik szettben két ziccert is elpörgetett, s mint ez később kiderült, nemcsak a szett, de a mérkőzés elveszítésébe is került, ugyanis a döntő, 7. szettre már nem tudott kellően felpörögni és megfelelően koncentrálni.

- Talán reális, ha azt mondom: a két legjobb formában levő versenyző vívta a döntőt. A csoportküzdelmek során jól ment a játék, akárcsak Pázsy ellen. A sok meccs kicsit megterhelő volt, a döntőben nüánszok döntöttek, ami ezúttal Nagynak kedvezett. Szerettem volna nyerni, de a mérkőzés végső alakulása szempontjából sorsdöntő pillanatban kétszer is hibáztam, s ez megbosszulta magát. Az esélyesek közül Jakab és Zwickl most mérsékelt teljesítményt nyújtott - értékelt Lindner.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!