Sport

2009.04.23. 07:36

Magyar Kupa: Jáknak sikerült, Újperintnek nem

Az Magyar Kupa országos főtáblájára jutott a a megyei II. osztály Szombathelyi-csoportjában szereplő Ják. Az ugyanebben a csoportban vitézkedő Újperintnek nem sikerült a bravúr.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A Ják a megyei I. osztályban szereplő Jánosházával játszott szerdán délután, hazai pályán 1:1-es döntetlent - ez az eredmény pedig az alacsonyabb osztályú együttes bravúros továbbjutását jelentette.

- Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült felborítanunk a papírformát - fogalmazott Németh Zsolt, a jákiak edzője. - Ellenfelünk mezőnyben jobban futballozott nálunk, ügyesen járatta a labdát. Mi azonban szervezetten játszottunk, remekül védekeztünk. Ráadásul nagyon akartak a fiúk, hajtottak becsülettel, minden egyes labdáért megharcoltak. A Jánosháza az első félidőben kihagyott egy 11-est, de ezt leszámítva igazán nagy helyzetet jóideig nem alakított ki a kapunk előtt. A vendégek a 78. percben szereztek vezetést, ám a gólra 10 perc múlva sikerült válaszolnunk. Másodszor jutottunk a főtáblára, két éve például az NB II-es Integrál DAC gárdáját láthattunk vendégül. Nagyon várjuk már a sorozat folytatását.

Az Újperintnek is megyeis ellenfél jutott, a tavasszal remeklő Rum. Perinten viszont nem történt meglepetés, az esélyesebb rumiak 1:0-re nyertek, és továbbjutottak.

- A vendégek az első félidő derekán egy jól eltalált lövéssel szerezték meg a győzelmet jelentő gólt - tudtuk meg az Újperint játékosától, egyben társedzőjétől, Horváth Zoltántól. - Összességében elmondható, hogy elenfelünk jobban futballozott, rúgott például három kapufát, megérdemelten jutott tovább. Azonban emelt fővel búcsúztunk a kupától, játszottunk egy jó meccset, és talán sikerült megnehezítenünk elenfelünk dolgát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!