Sport

2012.02.07. 09:35

Már keresik a távozó főtitkár utódját a kajak-kenu szövetségben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége már több jelölttel is tárgyalt a lehetséges utódok közül, miután a szervezet főtitkára, Schmidt Gábor március elsejétől a Nemzeti Sportközpontok főigazgató-helyettese lesz.

MTI

Ahogy az MKKSZ keddi hírleve fogalmaz, Schmidt Gábor a sportág elmúlt bő 15 éves "aranykorának" egyik fontos szereplője volt: kajakedzőként, majd szakosztály-igazgatóként dolgozott a KSI-ben, 1997-től 2002-ig az ifjúsági válogatott vezetőedzője, ezt követően pedig 10 évig volt az MKKSZ főtitkára.

A Nemzeti Sportközpontok főigazgató-helyetteseként többek között az olimpiai központok és az intézményhez tartozó egyéb létesítmények napi üzemeltetését irányítja majd.

"Gábor a magyar sportélet egyik legeredményesebb, legkiemelkedőbb főtitkára volt. Már egy ideje tudtuk, hogy más, új céljai vannak, korábban is tájékoztatott erről a szándékáról. Természetesen megértjük a döntését, azt azonban nem titkolhatom, nagyon sajnáljuk, hogy az olimpia előtt hat hónappal hozta meg ezt a döntést. Mondom ezt annak ellenére, hogy minden főtitkári feladatát korrektül és tisztán lezárta. - mondta Baráth Etele, a kajak-kenu szövetség elnöke. - A tavalyi évet pozitív pénzügyi mutatóval zárta a szövetség, pontot tettünk a szegedi világbajnoksággal kapcsolatos ügyek végére, és ősszel elkészült az olimpiai felkészülési terv is. A szövetség szeretné, ha Gábor valamilyen minőségben továbbra is együtt dolgozna velünk, a sportágnak ugyanis szüksége van az elmúlt 20-25 évben gyűjtött tapasztalataira."

Baráth hozzátette: az elnökség úgy döntött, hogy sportágon belülről érkezzen az új főtitkár, s már több esélyes jelölttel is tárgyaltak.

"A most pénteki elnökségi ülésen véglegesítjük azt a feltételrendszert, ami alapján ki tudjuk választani a legmegfelelőbb szakembert. Ugyanezen az ülésen már a 2013-ban kezdődő olimpiai ciklus szervezeti és irányítási rendszeréről is tárgyalunk" - árulta el az elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!