Sport

2009.02.18. 03:29

Mától Bocskai emlékverseny

<b> Szombathely, Kőszeg </b> - Ma kezdődik, és szombatig tart a Bocskai István ökölvívó emlékverseny, melyen négy vasi versenyző teszi próbára tudását.

Vastag Nándor

Debrecenben már az 53. alkalommal bonyolítják le a rangos nemzetközi amatőr versenyt, melyen az előzetes nevezések alapján nagyon erős mezőny gyűlt össze: 17 ország 160 bokszolója indul. Az ökölvívók között több olimpiai és világbajnoki érmes neve is szerepel, Kuba és Oroszország legjobbjai pedig először jönnek el a viadalra. A magyarok számára különösen fontos lesz a megmérettetés - ami ma a selejtezőkkel kezdődik el, és szombaton a döntőkkel ér véget -, mert Kovács László szövetségi kapitány a Bocskai után szűkíti az év elején kijelölt, 40 fős válogatott keretet.

A versenyen négy vasi bunyós is indul. A Haladás BC budapesti kihelyezett szakosztályát hárman képviselik, a 75 kilóban Harcsa Norbert, a 64-ben Jancsó Roland, az 57-ben Rácz Sándor lép ringbe. Zámbó József tanítványai közül Harcsától várja a legjobb eredményt, méghozzá dobogós helyezést. A Kőszegi SE-sek közül Nemes Erik a 69 kilós súlycsoportban húz kesztyűt, s edzője, Nemes Emil reméli, hogy a négy közé jut. Hódosi Zsolt kényszerűségből hagyja ki a Bocskait, ausztriai munkahelyi elfoglaltsága van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!