JEGYZET

2018.09.13. 06:30

Mecénások

Fenyő Gábor

Pontosan egy évtizede annak, hogy megkezdődött az akkor romokban fekvő kaposvári és somogyi ökölvívás újjáélesztése. 2008-ban jelent meg Kaposváron a közétkeztetéssel foglalkozó Süllős család, amely felkarolta a bokszot.

A fejlődés rohamléptekkel volt mérhető. Egyre többen kezdtek bunyózni, s mind több somogyi település került fel a honi ökölvívótérképre. A megannyi korosztályos ob-érem mellett aztán jöttek a nemzetközi sikerek is: még 2008-ban Bogdán Dávid a dobogó harmadik fokára állhatott az iskolások (13–14 évesek) Európa-bajnokságán; 2014-ben Szokol Fanninak jutott junior (15–16 évesek) Eb-bronz; három éve Keszthelyen a junior Európa-bajnokságon Petrovics Gabriella került a csúcsra – ez volt az első arany a női utánpótlás vb-k és Eb-k történetében –; ugyanitt Károlyi Gabriellának ezüst jutott. Rá egy éve újra mindketten a dobogón feszíthettek büszkén, Tóth Richárd pedig a kínai ifjúsági olimpián volt ötödik, majd utána a felnőtt országos bajnokságon egészen a döntőig menetelt.

Ahhoz, hogy idősebb Süllős Gyula – aki a Magyar Ökölvívó Szakszövetség alelnökeként is ténykedett – Somogyban is odaálljon a bunyó mellé, kellett egy kapocs. Őt úgy hívták, hogy Szántó László. Arról az emberről van szó, aki vagy negyed századon keresztül volt tagja a MÖSZ elnökségének, s nem mellesleg évtizedeken át vezényelte a Balaton-átúszást. Szántó László hozta el a 90-es évek elején Kaposvárra az olimpiára készülő amerikai bokszválogatottat, több alkalommal volt a csapat­vezetője annak az együttesnek, amelynek anno Papp László volt a szövetségi kapitánya, s általa került Csurgóra edzőnek az egykori olimpiai bronzérmes Botos András. A megyei szövetség örökös tiszteletbeli elnöke győzte meg idősebb Süllős Gyulát, hogy segítse újjáéleszteni ezt a sportágat Somogyban. Merthogy volt idő, amikor roppant népszerű volt.

A Csiky Gergely Színházban rendezett csapatbajnoki találkozókon – ahogy mondani szokás – még a csillárokon is lógtak.

De arra is volt példa, amikor szabadtéren, a legendás Dózsa-pályán rendeztek ökölvívótornát tízezernél is több néző előtt.

A napokban rendezett idősebb Süllős Gyula-emlékversenyen megelevenedett a múlt. Ezt is szabadtéren rendezték: a megyeháza udvarán található Vigasságok terén osztották a pofonokat, s nem kevesen voltak kíváncsiak a küzdő felekre.

Idősebb Süllős Gyula örökébe a fia lépett. Nemcsak a Somogy Megyei Ökölvívó Szövetség elnöke – és a MÖSZ alelnöke –, hanem egyben a Vasas öklözőinek a főnöke is ifjabb Süllős Gyula. Merthogy a nagy múltú fővárosi piros-kékeket is ők mentették meg…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!