davis-kupa

2019.09.13. 15:10

Megvan a sorsolás, Balázs kezd Sztahovszkij ellen

Szombaton kezdődik a Magyarország-Ukrajna tenisz Davis-kupa-osztályozó, amelyre a budapesti Sport11 központban kerül sor.

A pénteki sorsoláson eldőlt, hogy a második egyest a magyarok éljátékosa, Fucsovics Márton vívja Ilja Marcsenkóval. A vasárnapi párosban Fucsovics és Balázs száll szembe Sztahovszkijjal és Gyenyisz Molcsanovval, majd két páros következik, a szombatihoz képest fordított felállásban.

A világranglistán 65. Fucsovics elmondta, mind a négy eddigi meccsükön kikapott Marcsenkótól (371.), de azok a mérkőzések már régen voltak, amikor ellenfele a 100., ő pedig a 200. hely körül volt.

„Mindig kemény pályán találkoztunk, de most a hazai környezet és a salakos borítás is nekem kedvez. Papíron mi vagyunk a párharc esélyesei, jó volt visszajönni a válogatottba, és a magyarokért küzdeni”

- mondta az MTK játékosa, aki tavaly februárban, a Belgiumban 3-1-ra elvesztett nyolcaddöntőben szerepelt legutóbb nemzeti színekben.

„Korábban előfordult, hogy nem kezdtem jól, de a közönség belelovalt a győzelembe, erre viszont most nemigen lesz lehetőség, mivel a szabályváltozások miatt rövidebbek lesznek a meccsek”

- fűzte hozzá.

Balázs Attila (136.) közölte, elmúlt a nemrég jelentkezett talpsérülése, így százszázalékos állapotban készülhet Sztahovszkij (147.) ellen.

„A salak egyértelműen nekem fekszik, hosszú labdamenetekre törekszem majd, és igyekszem a fonákjára játszani, amely sebezhetőbbnek tűnik”

- közölte az ATP-rangsor 136. helyezettje.

Az ukránok részéről Ilja Marcsenko megerősítette Fucsovics Márton szavait, kifejtve, hogy négy győzelme óta már más a helyzet:

„Ő azóta jobb játékos lett, én pedig sérült voltam, ráadásul 32 éves vagyok”

- jelentette ki.

Balázs Attiláról szólva Sztahovszkij úgy vélekedett, hogy nehéz mérkőzésre számít:

„Még nem játszottunk meccset, de edzettem már vele, és tudom, hogy júliusban döntős volt Umagban. Nem lesz könnyű ellenfél”

- tette hozzá.

Andrij Medvegyev ukrán szakvezető Sztahovszkij és Marcsenko mellett Eric Vanselboimot (713.) és Gyenyisz Molcsanov (páros 70.) játékára számít Budapesten. Magyar kollégája, Köves Gábor Fucsovicson és Balázson kívül Nagy Pétert (604.), Borsos Gábort (1098.) és a sérült Piros Zsombor helyére Marozsán Fábiánt (781.) nevezte a csapatba.

„Az egyeseket és a párosokat is Marci és Attila játssza majd, és ezen akkor sem szeretnék változtatni, ha esetleg az első nap után 2-0-ra vezetünk” – szögezte le a kapitány.

Ami a két válogatott egymás elleni mérlegét illeti, az ellenfél 2-0-ra vezet: 1997-ben a Római Teniszakadémián és 2005-ben Donyeckben is 3-2-re győztek az ukránok.

A DK-osztályozót szombaton és vasárnap 11 órától a Sport11 sportközpontban rendezik meg salakon. A párharc győztese marad a világcsoportban, és februárban ismét selejtezőt vívhat a madridi döntőbe jutásért, míg a vesztes egy osztállyal lejjebb, az Euro-afrikai zóna I-es csoportjában kezdi meg a 2020-as évet.

Idén, a Davis Kupa új lebonyolítási rendjének első évében a februári selejtezőben a magyarok – akik 2017-ben 21 év után kerültek vissza a világcsoportba – 5-0-ra kikaptak Németországtól Frankfurtban, így kényszerültek osztályozóra.

A DK-osztályozó menetrendje:

szombat, 11 óra:

Balázs Attila-Szerhij Sztahovszkij

Fucsovics Márton-Ilja Marcsenko

vasárnap, 11 óra:

Fucsovics Márton, Balázs Attila-Szerhij Sztahovszkij, Gyenyisz Molcsanov

Fucsovics Márton-Szerhij Sztahovszkij

Balázs Attila-Ilja Marcsenko

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában