Sport

2009.11.01. 18:06

Megyei III. osztály Dél: a Gersekarát egy góllal legyőzte a Bozzait (frissítve)

A Gersekarát nyerte a forduló és az ősz rangadóját a Bozzai ellen, a megyei III. osztály 12. fordulójában így a két csapat közötti különbség három pontra csökkent. További információk és gólszerzők a folytatásban.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Nemeskolta - Telekes 1:1 (0:1) - Nemeskolta, 30 néző, vezette: Horváth.
A lelkes vendégcsapat megérdemelten vitte el az egy pontot. - Gólszerző: Hajós (48.) illetve Czövek (15.)

Zanat - Sorkifalud 0:0 - Szombathely, 30 néző, vezette: Sipos.
Zanat: Katona - Nagy, Kemény, Szabó Z., Madar - Tóth A., Tóth T. Harkai, Fekete - Szalai, Szabó B.
Sorkifalud: Szombath - Pinczés, Hompasz, Szűcs M., Turkovics - Serman, Grabarics, Dénes, Géczi - Szombath, Szűcs R.

A mérkőzés elején a Sorkifalud majdnem ráijesztett a hazaiakra hiszen gyorsan gólt szerezhetett volna. A fagyos idő miatt csak az első negyed óra végétől kezdett bemelegedni hazai csapat. Ezután teljesen átvették az irányítást, helyzetek sokaságát alakították ki. Lőttek kapufát, bravúrral védett a kapus és még a gólvonalon is elgurult a labda egy beadás után az egyik hazai játékos előtt. Az első félidő tehát nyomasztó hazai fölényt mutatott. A félidőben a vendégek cserélni kényszerültek mivel a kapusuk sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot.
A második félidő ott folytatódott ahol az első befejeződött. A zanati csapat szinte esélyt sem adott a vendégeknek a támadásra, teljesen a kapu elé szorították őket. De a vezető gólt csak nem sikerült megszerezni, a félidőben beállt kapus bravúrok sorozatát mutatta be. Úgy néz ki a zanatiak el van átkozva Sorkifalud ellen, hiszen története során a bajnokság csapatai közül egyedül nekik nem tudott még gólt rúgni.

Összességében elmondható, hogy két jól felkészített csapat sportszerű mérkőzésén, szinte az egész meccset végig támadó hazaiak győzelmet érdemeltek volna.

Rábahídvég - Szombathelyi Focisuli 1:1 (0:0) - Rábahidvég, 30  néző, vezette: Gaál.
Gyenge színvonalú mérkőzésen igazságos eredmény született. - Gólszerző: Nagy G. (53.) illetve Teráz (86.)

Vaskeresztes - Rábatöttös 0:4 (0:2) - Vaskeresztes, 20 néző, vezette: Varga S.
A meccset végigtámadó vendégek helyzeteik töredékét kihasználva is biztosan nyertek. - Gólszerző: Szemes (15.), Busi (72.), Kovács K. (57.), Sziffer K. (9.)

Gersekarát - Bozzai 1:0 (0:0) - Gersekarát,100 néző, vezette: Pusztai.
Igazi rangadón egy jól játszó ellenfelet győzött le a még jobban futballozó Gersekarát. A hazaiaknál valamennyi játékos jó teljesítményt nyújtott. - Gólszerző: Catomió (89.)

Oszkó - Alsóújlak 1:1 (1:1) - Pácsony, 80 néző, vezette: Bazsó.

Sorokpolány - Csempeszkopács 2:4 (0:2) - Sorokpolány, 40 néző, vezette: Kiss Cs.
Igazságos eredmény született. - Gólszerző: Turkovics (83.), Giczi (85.) illetve Zelkó (40.), Halász (71.), Pék Sz. (59.), Virágh (28.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!