Sport

2013.07.02. 15:03

Mester Dóra ezüstéremmel zárt

A hat Vas megyei induló közül három dobogóra állhatott a triatlon diákolimpia országos döntőjében.

Horváth Erika

A hat korcsoportban összesen 494-en indultak az országos döntőben, Vas megyéből csupán hatan. Korcsoportonként együtt indították mindkét kategória (A igazoltak, B amatőrök) mezőnyét. Az I. korcsoportosok versenye 50 m úszásból, 1 km kerékpározásból és 500 m futásból állt.

 

Mester Dóra


Molnár Levente, a körmendi Olcsai iskola kisdiákja 7 perc 42 másodperc alatt tudta le a távot, ezzel a 60 fős mezőnyben nagyon sok igazolt versenyzőt is megelőzve a 11. helyen zárt. A B kategóriában ez a bronzérmet jelentette számára. A III. korcsoportban két fiú és két lány képviselte Vas megyét, valamennyien a szombathelyi Zrínyi iskola tanulói – 200 m úszás, 4 km kerékpározás, 1 km futás volt a távjuk.

Molnár Levente


A B kategóriában a lányoknál Pósfalvi Dalma 17:20 perccel bronzérmet szerzett, Veszprémi Lilien 17:46-tal hatodik lett. A fiúknál Molnár Ádám 19:03-mal a hetedik helyen ért célba. Az A kategóriában indult Molnár Ádám (Kőszegi Triatlon Klub), aki az igazoltak között a középmezőnyben zárt, 46. lett.


Pósfalvi Dalma

 

Utolsó diákolimpiáján a dobogó második fokára állhatott fel Mester Dóra, a Bolyai iskola végzőse. A 300 m úszásból, 8 km kerékpározásból, 6 km úszásból álló távot 28 perc 28 másodperc alatt teljesítette, ezzel ezüstérmes lett a VI. korcsoportosok A kategóriájában – egyesülete a Mogyi-Baja-Pécs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!