Sport

2010.09.23. 10:54

Mogyorósy Szilárdra emlékeznek Körmenden

A MJUS-Fortress Körmend kosárcsapata új légiós nélkül játszik a hatodik Mogyorósy Szilárd-emléktornán.

Vastag Nándor

A MJUS-Fortress Körmend kosárcsapata pénteken és szombaton rendezi meg a hatodik Mogyorósy Szilárd emléktornát. A piros-feketékhez új center még nem érkezett, míg az 1-2-es poszton bevethető amerikai Marcus Moore-nak a hétvégén jár le a kéthetes próbajátéka. A vasi együttes első ellenfele ma 19.15-ös kezdéssel az osztrák élvonalban szereplő, szerb edző által irányított és több amerikai kosarast foglalkoztató Oberwart lesz.

- A tornán még nem lesz új légiósunk, ráadásul nehezíti a szerkezeti felállásunkat, hogy Boldizsárnak a múlt heti Göcsej-kupán kiment a bokája, és csak csütörtökön kezdte újra az edzéseket - mondta Sabáli Balázs, a Körmend edzője. - De a két mérkőzés biztosan jól szolgálja majd a felkészülésünket, főleg a héten gyakorolt dolgokat szeretnénk kipróbálni. Mivel az elmúlt napokban kemény erőnléti munkát is végeztünk, egy kis fáradtság érződik a társaságon, de győzelemre készülünk az Oberwart ellen, majd szombaton jó lenne a ZTE-vel egy hajtós meccset játszani. Moore-ral hétfőn átbeszéltük a Göcsej-kupa tapasztalatait. Összességében azt mondhatom, meg vagyunk vele elégedve és nagy negatívumnak kellene történnie a hétvégén, hogy ne tartsuk meg.

A VI. Mogyorósy Szilárd-emléktorna programja. Péntek, 17.00: ZTE-Graz. 19.15: Körmend-Oberwart. Szombat, 17.00: vesztesek a 3. helyért. 19.15: győztesek az 1. helyért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!