pontszerzés

2019.08.20. 19:57

Nagy formában van a kőszegiek síugrója

A Kőszegi SE síugrója, Vörös Virág első magyarként pontot szerzett a nyári Grand Prix-sorozatban, miután a 23. helyen végzett vasárnap a csehországi Frenstatban.

Tóth Gábor

Vörös Virág a levegőben – sporttörténelmi sikert ért el a kőszegi síugró

Fotó: Kőszegi SE

A 20 éves magyar ugró elsőre 88, másodikra pedig 92 méterre repült, összesen 176,2 pontot kapott. A három versenyből álló nyári női GP-sorozatot nyolc pontjával a 36. helyen fejezte be.

Vörös Virág a levegőben – sporttörténelmi sikert ért el a kőszegi síugró
Fotó: Kőszegi SE

– Jó formában érkeztem a csehországi versenyre, sokat tudtam edzeni, tökéletes volt a felkészülésem, ráadásul a GP-t megelőző kisebb nemzetközi erőpróbákon jól szerepeltem – tudtuk meg Vörös Virágtól. – Frenstatban az idei egyetlen GP-versenyemen vettem részt, sikeresen kvalifikáltam, majd bejutottam a 30 közé is. Az utolsó ugrásomat a 20. helyről kezdtem, végül a 23. helyen zártam – elkövettem egy kisebb hibát. De elégedett és büszke vagyok, hiszen első magyarként szereztem pontot GP-n. 2010 óta foglalkozom síugrással, 2016-ban volt egy súlyos sérülésem, de sikerült talpra állnom. Több mint két éve dolgozom a szlovén Vasja Bajc irányításával, lassan beérik a közös munka. Most részt veszek még néhány kisebb nemzetközi tornán, aztán jöhet a téli szezon. Szeretnék a téli világkupa-sorozaton is pontot szerezni, amire szerintem van esélyem – és óriási eredmény lenne magyarként!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában