Sport

2006.06.20. 02:28

NB I-ben a SZAK II.

A bajnoki versenykiírás szerint a három NB II-es csoportgyőztes mellett az egyik 2. helyezett csapat is feljuthat az NB I/B-be. Év közben azonban a MO ...

Mórocz Zsolt

A bajnoki versenykiírás szerint a három NB II-es csoportgyőztes mellett az egyik 2. helyezett csapat is feljuthat az NB I/B-be. Év közben azonban a MOATSZ elnöksége úgy határozott, hogy összevonja az NB I/A és a kétcsoportos NB I/B osztályt, s ezentúl három csoportban (Kelet, Közép, Nyugat) egyetlen NB I-es osztályt hoz létre. Az osztályozó tétje az volt tehát a szombathelyiek második csapata, a SZAK II-Vasi Séfa és két riválisa - a Fülöp Baráti Kör és a Generál Jászberény - számára, hogy a 2006/2007-es idényben melyikük szerepelhet az NB I-ben. A körmérkőzésen a KSI csarnokában, a Jégszínházban a Fixl Balázs, Bedő Zoltán, Kiss János és ifj. Szarka Tibor összetételű kvartett bizonyult a legjobbnak egy győzelemmel és egy döntetlennel.

Generál Jászberény-SZAK II-Vasi Séfa 310. - A szerencsével sem állt hadilábon a szombathelyi gárda. Az egyik párost simán, a másikat pedig játék nélkül nyerték (Csiszár sportorvosi igazolása később érkezett meg.) Az első egyéni fordulóban három ötszettes csatában is minimális különbség döntött - a vasiak javára. A 60-s előnnyel gyakorlatilag el is dőlt a papírforma alapján nehéznek ígérkező találkozó. - Győztek Fixl 3 mérkőzés/3 győzelem, Bedő 3/2, Szarka 3/2, Kiss 2/1 Fixl-Bedő és Szarka-Kiss páros, illetve Bene 3/2, Bernáth 2/1.

SZAK II-Vasi Séfa-Fülöp Baráti Kör 99.

A második meccs kevésbé jól kezdődött. A párosok (11) után rendre elbukták az ötszettes meccseket a SZAK-osok. 24 után kezdtek ébredezni, egyenlítettek is (66), de a továbbiakban még két kritikus meccset veszítettek el - Fixl hat mérkőzéslabdát hagyott ki és vesztett, s Szarka is szoros döntő szettben maradt alul. Így csak a döntetlent jelentő 9 győzelmet gyűjtötték be a vasiak. Ám kiderült, hogy a játszmaarányuk (4132) olyan jó, hogy már a harmadik meccs eredményétől függetlenül megnyerték az osztályozót, s a következő szezont az NB I-ben kezdhetik. - Győztek Fixl 4/3, Bedő 4/3, ifj. Szarka T. 4/1, Kiss 4/1, Fixl-Bedő páros, illetve Oroszky 4/3, Hubik 4/3, Czibulya 4/2, Szúcs-Hubik páros.

A 3. mérkőzésen Fülöp BK-Jászberény 410.

Az osztályozó végeredménye 1. SZAK II-Vasi Séfa 3 pont, 2. Generál Jászberény 2, 3. Fülöp Baráti Kör 1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!